2009. augusztus 27.

Visszatérés

Kedves Olvasók,
a kissé hosszúra nyúlt nyári szünetelés után jelentem, hogy visszatérünk az éterben és a kábeleken, interaliázni. Először rövidebb bejegyzések jönnek, ami kimaradt címszó alatt.

Címkék:

2009. január 20.

Szolgálati közlemények

Kedves Olvasók, nem tűntünk el az éterben! Csak azért nem született néhány napig blogbejegyzés, mert az Inter Alia jövőbeli terveivel voltunk elfoglalva.

Konkrétan: pályázatot írtunk (és még most is írunk). Eleddig nem kellett ilyet tennünk (ami jó, mert nem sok élvezet van benne) -- hiszen a múlt évben (az IAA működésének első évében) csak kétféle dolgon ügyködtünk: írtuk a blogot, ami persze önkéntesmunka, és kiadtuk Leslie Feinberg regényét, a Kőkeményt (Stone Butch Blues). Az utóbbi bőven elvitte az alaptőkénket, de hát régi terv volt... Mindenesetre jó lenne, ha a nyomdára költött összeg visszaáramlana az alapítvány kasszájába (merészen azt gondoltuk, hogy vissza fog, és akkor más céljainkra költjük, pl. a honlap fejlesztésére, átstrukturálására), de nem úgy tűnik, hogy vissza fog, vagy ha igen, akkor nagyon lassan teszi ezt. (Kiszámoltam, a könyveladásokból most 15%-nál tartunk.) De azért fogyogat a könyv az Írók boltjából, ma épp hívtak, hogy vigyünk még, de azonnal. Annyira könnyen nem megy, holnap este tudunk odajutni, remélem, addig nem keresik sokan, vagy ha igen, akkor visszatérnek csütörtökön. Ma is jelent meg róla recenzió, az Irodalmi Centrifuga lapján. (Gordon Agáta írta.)

De a pályázatokra! Amit a közeli jövőben tenni szeretnénk, az főleg az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatával és a gyermekneveléshez való jogukkal (közös szülőség) kapcsolatos. Konkrétan: kutatni, interjúzni, jelentést írni, győzködni, történeteket megjelentetni papíron és online, netes fórumot teremteni. A blog mindenesetre megy tovább, csak jelezni akartam, hogy nem tűntünk el.

Címkék: , , ,

2008. május 15.

Indulás

Kedves Olvasók,
ezennel útjára indítjuk az InterAlia blogot: gendertémákról, LMBT-témákról, mindenféle társadalmi csoportról, egyenlőségről és egyenlőtlenségekről. Véleményezni, kritizálni és informálni fogunk tehát, remélhetőleg egyre bővülő számban: a következő hetekben találkozhattok újabb és újabb szerzőinkkel. Várunk új szerzőket is, no meg kiegészítéseket, kérdéseket és megjegyzéseket a kommentárokban.

Címkék: ,