2009. augusztus 27.

Megeroszakoltak.blog.hu

Cikk jelent meg a Népszabadságban erről a fórumról, ahol megerőszakolt nők megoszthatják egymással a tapasztalataikat, és segítséget kaphatnak. Matalin Dóra cikkét az Interneten szerencsére a nyomtatott lap címoldalán olvasható bevezető nélkül közölték. A nyomtatott cikk bevezetője ugyanis ezt állítja: "(a blog felmérése szerint) az erőszaktétel szinte mindig családon belül vagy ismerősök által éri a nőket, feltehetően azért, mert ebben a körben elveszítik a veszélyérzetüket". Jaj. Szóval azért. Szóval a veszélyérzetüknek állandóan ott kellene lennie, otthon is. És mivel nincs, megerőszakolják őket. Nem tudom, ezeket az amúgy is gyatra mondatokat ki írta (mert nem a cikk írója, MD). Mindenesetre: nem a nők veszítik el a veszélyérzetüket -- inkább arról van szó, hogy a családon belüli elkövetőknek nincs ilyen. Miért is volna? Töredékük, talán egy százalékuk ügye sem kerül a rendőrség elé, de még ha odáig el is jut, a bíróságig már nem. Ismét arra a kutatásra hivatkozom, amelyet az Amnesty International tett közzé 2007-ben. Az nagyon fontos, hogy legalább egy ilyen fórum van már, nyilván sokaknak segíthet. Az viszont szomorú, hogy még a segítők sem vállalhatják a nevüket, és érthető, hogy miért nem, fenyegetések kereszttüzében.

Címkék:

W és a melegszegmens

Tegnap olvastam ezt a vicces kis Tóta W.-írást, ami olyan, mint sok TótaW: szkeccs, blogbejegyzésnek jó, de két ponton (nagyon) sántít:

egyrészt a melegeket talán nem csak azért nem kellene megverni, mert pénzt és életet pumpolhatnak az éjszakába és a kultúra különböző színtereibe, hanem csak úgy nem kellene;

másrészt hangsúlyai alapján azt sugallja, hogy (majdnem) minden meleg a szórakoztatóiparban meg a tőkés-filmes világban mozog. Esetleg bróker. És nem mondjuk buszvezető, tanár, APEH-ellenőr vagy McDonaldsos eladó, katona vagy ki tudja, még mi, mint a túlnyomó többség. Vagy persze sírkőfaragó és balett-táncos.

Amúgy persze, a következő kormány dolga felismerni, hogy milyen jó volna, ha rendes, melegeket elfogadó ország lennénk. És majd biztosan így építi az országimázst.

Címkék:

Visszatérés

Kedves Olvasók,
a kissé hosszúra nyúlt nyári szünetelés után jelentem, hogy visszatérünk az éterben és a kábeleken, interaliázni. Először rövidebb bejegyzések jönnek, ami kimaradt címszó alatt.

Címkék: