2009. április 23.

Womyn only. Autonóm feminista-leszbikus találkozó

Bécs, 2009. április 9-14.

Arcok, nyelvek, programok és mindenféle egyéb ingerek kavalkádja fogad minket az első ún. autonóm feminista-leszbikus találkozón Bécsben. A résztvevők többsége az anarcho-feminista szubkultúrát képviseli, a maga balos-hippis, anti-neoliberális, antiklerikális, „harcos” szemléletével. A külső megjelenés trendje is ezt hirdeti: bakancsok, piercingek, tetkók, felnyírt hajak, raszták. Nálunk meglehetősen ismeretlen és hagyománytalan ez a közeg, és nehéz is eldöntenem, mennyire tudok azonosulni a feminizmusnak ezzel az irányzatával. Mindenesetre izgalmas volt megmártózni benne.

A résztvevők összetételét tekintve az esemény kicsit emlékeztet a pár évvel ezelőtt megtapasztalt Ladyfestre, de amaz kisebb szabású volt, és sokkal kevésbé nemzetközi. A program píárja hatékonynak bizonyult: az öt nap alatt összesen 250 nő fordult meg a rendezvényen, 25 országból, Brazíliától Ukrajnán át Izraelig. A találkozót közel egy évig szervezték, kevés támogatásból, önkéntes munkában. A helyszín a WUK nevű alternatív kulturális squat több helyisége (köztük az alapító Frauenzentruméi), valamint kellemes udvara volt. Az (ön)szervezés tudatos része a közös öngondoskodás, főzés, mosogatás, takarítás, önkéntes csoportokban. Mindeközben a csicseriborsó számtalan feldolgozási lehetőségével ismerkedhettünk meg.

A programkínálat rendkívül gazdag, nagy részéről óhatatlanul le is maradtunk. Workshopok, filmek, városnézés, egyesületismertetők, országok nő- és meleghelyzetének bemutatója, tüntetés, buli. Én egy femzin-készítő műhelyen, egy nőszempontú városnézésen, a Rosa Lila Villa leszbikus centrumának kedves kalauzolásán, egy munkahelyi kizsákmányolásról szóló érdekes workshopon, egy litván nőhelyzetet bemutató, kissé monoton prezentáción, valamint egy generációk kapcsolatát boncolgató beszélgetésen vettem részt sok ötvenes (és néhány harmincas) osztrák, német, olasz és spanyol leszbikus között. (Elgondolkodtató, hogy nálunk a harmincasok számítanak elsőgenerációs aktivistának…)

A résztvevő országok közül a lengyelek, a portugálok, az ukránok (két látványosan eltérő csoportban), a finnek, a svédek, a szlovákok és a spanyolok bemutatkozóját hallhattuk, különböző hangsúlyokkal és egyéni (nemzet)karakterrel; szóba kerül az egyház szerepe, az abortuszkorlátozás, a prostitúció, a nőkereskedelem, a nők politikai részvétele, a feminista és LMBT civil szerveződések, melegjogok ügye. A mi kis magyar küldöttségünk is bemutatta az itteni meleghelyzetet és a Labrisz tevékenységeit az érdeklődő közönségnek, mindenkit biztatva, támogasson minket jelenlétével az idei felvonuláson. A Filmbizottság filmjeinek vetítését némi technikai malőr tette nehézkessé, amely az angol feliratok váratlan hiányából adódott (némi spontán tolmácsolás mentette a helyzetet).

Az ajánlatok között voltak még további workshopok filmkészítésről, szőrös nőkről, izraeli feminista békeszervezetekről, iráni leszbikusokról, és a lista messze nem teljes. Húsvét vasárnapra egy kissé ad hoc tüntetést is szerveztek a Stephansdom elé (a misére időzítve), többek között a vallási fundamentalizmus ellen. (Ezt sajnos átaludtuk, már csak a nyomait láttunk a Museumsquartieren.) És említsük meg a fergeteges vasárnap esti bulit is nagy tánc-, biliárd- és csocsómenetekkel.

A keddi záró plénumon nyilatkozhattunk, mennyire voltunk elégedettek a program különböző aspektusaival, szervezéssel, tartalommal (általános ováció és eufória), leírhattuk, mi volt jó és mi nem, és elindult az ötletelés a következő találkozóval kapcsolatos kérdésekről (hol, hogyan), valamint a kommunikáció technikájáról is (némi paranoid beütéssel: a levlistát megfigyelhetik, inkább postán kommunikáljunk...). A rendezvény nemzetközi feminista mozgalmi dalok önfeledt skandálásával zárult.

Címkék: , , ,

Pár-kap-cso-la-ti e-rő-szak

Mondom tagoltan és érthetően minden médiamunkásnak, aki erről a gyilkosságról írt, vagy írni készül.

Tökéletesen lényegtelen, hogy gárdista volt-e pasi vagy sem. Átlagemberek, antifasiszták,romák, zsidók, gazdagok, szegények, irodisták és kétkezi munkások, vallásos és vallástalan emberek egyaránt vannak azok között, akik bántalmazzák és nem ritkán (Magyarországon átlagosan hetente egyszer) megölik a nőpartnerüket.

Tűrhetetlen, hogy úgy lehessen publikálni erről a gyilkosságról, hogy a (most éppen lényegtelen) Magyar Gárda legyen a középpontban. Minek kéne a középpontban lennie? Le kellene írni azt, hogy párkapcsolati erőszak van a gyilkosság hátterében, hogy a fizikai erőszak - itt konkrétan gyilkosság - nem ritkaság, és be kellene linkelni néhány korábbi cikket. Ezen túl, hasznos volna írni arról, hogy milyen viselkedés jellemző a dühös és kontrolláló típusú férfipartnerekre, hogy hol és kitől lehet segítséget kérni, hogy ki lehet hívni a rendőrséget, stb.

Még egy dolog. Miközben őszintén együtt érzek a megölt lány testvérével, sajnos ő sem a lényegről beszél, amikor a szélsőjobbos eszméket hibáztatja. De mivel ő éppen traumatizált állapotban van, és amúgy sem szakértő, nem rajta kívánom elverni a port, hanem az összes barom médiamunkáson és a témán feltehetően majd napokig csámcsogó "hozzáértőn."

Címkék: ,

2009. április 21.

Városimázs melegekkel: program

Programajánló:

Beleférünk? Szubkultúrák és városimáz(s) Berlinben és Budapesten

Zsidó, roma, meleg identitás és reprezentáció a következő BudapestBerlinSzalon témája

2009. április 29-én immár negyedik alkalommal kerül sor a BudapestBerlinSzalonra. A két közép-európai főváros közti, nyitott szellemiségű társadalmi és kulturális párbeszédet előtérbe helyező programsorozat ezúttal Budapesten szokatlan, de fontosnak ítélt témához nyúl: a szubkultúrák szerepéhez a városmarketingben. Szakértők és illetékesek segítségével járunk utána: része-e a városimázsnak a meghatározó kisebbségi csoportok, a melegek, a romák vagy a zsidók identitása és kultúrája Berlinben és Budapesten – és ha nem, hogyan válhatna azzá?

A negyedik, “suBBkultur” nevet viselő BudapestBerlinSzalonnak ezúttal is a főváros egy jeles alternatív helyszíne, a Tűzraktér ad otthont (VI. ker. Hegedű utca 3.). A 2009. április 29-én 19 órakor kezdődő beszélgetés résztvevői:

Antal Júlia és Nagy Szilvia, az Ösztrosokk női bulisorozat szervezői,
Bojár Iván András építészetkritikus, Budapest városarculati tanácsnoka,
Gauder Péter, a Studio Metropolitana ügyvezetője,
Kiss Noémi író,
Schönberger Ádám, a Sirály művészeti vezetője, valamint a Marom Egyesület elnöke
Manó valamint Gyuri, a Beyond Budapest alapítói
– és természetesen a közönség.

A moderátor Zsigó Dávid szociológus lesz.

Az audiovizuális pluszért ezúttal is Katona Dániel, illetve Prókaj Ádám felelnek, a beszélgetés után pedig nyáresti örömzene kíséretével folytatható a társalgás. A BudapestBerlinSzalon 2008. októberében fogadta először vendégeit. Szervezői (Gantner B. Eszter, Pákozdi Ágnes és Kovács Mátyás) azért hívták életre, mert úgy látják: hiányoznak a Budapestet pártpolitikától függetlenül szeretők inspiráló és termékeny párbeszédére alkalmas közegei, helyszínei. A szalon azonban ennél többet szeretne: Budapest és Berlin fejlődési dinamikája köré szerveződve találni válaszokat a közös vagy egyéni problémákra és kérdésekre.

"suBBkultur" Helyszín: Tűzraktér, VI. ker. Hegedű utca 3.
http://budapestberlin.blogspot.com

A szalon támogatója az ECE, szakmai partnere a Kortárs Építészeti Központ.

Címkék: , ,

2009. április 20.

Bejegyzett élettársi kapcsolat

Gyorshír:

199-159-8 arányban megszavazta a Parlament a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt.

Címkék: , ,

2009. április 10.

Az Inter Alia Alapítvány kilépett a Magyar LMBT Szövetségből

Az Inter Alia Alapítvány a Magyar LMBT Szövetség 2009. január 25-i megalakulásától kezdve aktívan részt vett a szövetség munkájában, különösen a bejegyzett élettársi kapcsolatról kialakított véleményének megformálásában és képviseletében, a parlamenti folyamatok nyomon követésében.

A Fővárosi Bíróság 16.Pk.60.149/2009/1. számú, a szövetség által 2009. március 14-én a kézhez vett végzésében – többek között – felszólította a szövetséget, hogy törölje alapszabályából a 4.3 [tudományos tevékenység, kutatás], 4.6 [gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet] és 4.11 [bűnmegelőzés és áldozatvédelem] pontokat, mivel „olyan közhasznú tevékenységek kerültek feltüntetésre, amelyek nem koherensek a szövetség céljaival”.

A szövetség április 5-én, vasárnap megtartott ismételt alakuló közgyűlésén hosszú, demokratikus és érdemi vita után azt a döntést hozta 3:5 szavazati arányban, hogy eleget tesz a bíróság első felszólításának és törli alapszabályából a kifogásolt részeket.

Mivel az Inter Alia Alapítvány nem ért egyet a szövetség döntésével, azt elveivel, célkitűzéseivel és egész eddigi működésével ellentétesnek tartja, és azt a szövetség kisebbségben maradt tagjaként sem kívánja a továbbiakban felvállalni és képviselni, úgy döntött, hogy kilép a szövetségből. Alapítványunk barátsággal válik el a többi melegszervezettől és a későbbiekben önállóságunkat megőrizve, így a számunkra vállalhatatlan döntésektől elhatárolódva nyitottak és készek vagyunk a további együttműködésre.

Inter Alia Alapítvány

Sándor Bea
Kállai Ákos

Címkék: , , ,

2009. április 9.

ILGA-Europe: havi hírlevél (március)

Üzenet az igazgatótól (Dirk De Meirleirtől) – kivonat:
Az ILGA-Europe elindította az EP-választásokhoz kapcsolódó kampányát. (Európai Parlamenti képviselők választása, Magyarországon 2009. június 7-én.) Mozgósítani akarják a szavazókat és a jelölteket is. A Parlament ezidáig gyakran aktívan kiállt az LMBT jogokért. A gazdasági válságot ugyanakkor máris arra használják homofób csoportok, hogy támogatást szerezzenek maguknak. Fontos az is, hogy megvizsgáljuk, a jelöltek támogatják-e az egyenlőséget és az emberi jogokat. Kérdezzük meg őket!

Az ILGA-Europe kampánya (“Be Bothered”) az EP-választások kapcsán

Az ILGA-Europe céljai:
* biztosítani, hogy a jelöltek kimondják: elkötelezettek az emberi jogok mellett, és támogatják az lmbt jogegyenlőséget; ezért a szervezet arra kéri őket, hogy írjanak alá egy 10 pontból álló kötelezettségvállalást – ezt a jelöltek az ILGA-Europe honlapján tehetik meg;
* mozgósítani az ILGA-Europe tagszervezeteit, és mindenkit, hogy vegyenek részt aktívan a választásban. Mert ha nem, hát mások lesznek aktívak. A hangunkat csak akkor hallathatjuk, ha beszélünk a jelöltekkel, és el is megyünk szavazni.

A kampány weboldala tartalmazza a következőket:
• Hogyan szavaztak a jelenlegi Eu Parlamenti képviselők 6 fontos határozatról (LMBT jogok kapcsán);
• Térkép az EU országairól, amely megmutatja, hány képviselő csatlakozott a kötelezettségvállaláshoz;
• Megmagyarázza az EP-választások fontosságát;
• Mit tehetnek a szervezetek és egyének.

Linda Freimane, az ILGA-Europe igazgató testületének elnöke:
“A jelenlegi Európai Parlament volt a legaktívabb EU intézmény az emberi jogok védelme területén. Szeretnénk biztosítani, hogy a mostani jelöltek is foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A gazdasági válságot máris többen arra használják fel, hogy eljelentéktelenítsék az egyenlőséggel kapcsolatos ügyeket. Ezért a következő években különösen fontos, hogy az Eu Parlament kiálljon a diszkrimináció-mentesség és az egyenlőség mellett.”

A kampány:
www.ilga-europe.org/EuropeanElections2009

Az ígéretek:
(1) átfogó irányelv támogatása az egyenlő bánásmódról;
(2) a szabad mozgás támogatása az EU-n belül LMBT emberek és családjuk számára, pl. az élettársi kapcsolat kölcsönös elismerésének növelésével;
(3) a transzneműek jogai elismerésének növelése, annak biztosítása, hogy az EU nemi egyenlőségről szóló törvényei és politikái explicit módon vonatkoznak a transzneműekre is;
(4); szembeszállni a homofóbiával és a transzfóbiával a büntetőjog eszközeivel (gyűlöletbűncselekmények, gyűlöletbeszéd)
(5) a család inkluzív meghatározásának támogatása;
(6) az EU által meghatározott alapvető jogok aktív monitorozása, beleértve az LMBT jogokat;
(7) jogvédelem az EU határain kívül is Európában;
(8) jogvédelem az egész világon, a homoszexualitás kriminalizálását elítélő határozatok és cselekvések támogatása;
(9) az új EU Bizottság tagjainak megkérése, hogy kötelezzék el magukat az alapvető emberi jogok támogatása mellett;
(10) Programok, támogatások pártolása a diszkrimináció-mentesség és az egyenlőség területén.

EURÓPA:

Az EU Fundamental Rights Agency (az EU Alapjogi Ügynöksége) megjelentette jelentésének második részét a homofóbiáról és a szexuális orientáción + nemi identitáson alapuló diszkriminációról az Európai Unióban.

II. rész: Társadalmi helyzet.

Ez eddig a legátfogóbb jelentés az LMBT emberek jogi és társadalmi helyzetéről az EU-ban. Fontosak az ajánlásai is.

Amire felhívja a figyelmet: a gyűlöletbűncselekmények és a gyűlöletbeszéd terjedése, az ezeket büntető törvények hiánya; az LMBT emberek bántalmazása és zaklatása gyakori oktatási intézményekben, és ezzel az iskolák nem foglalkoznak; a vallásos szervezetek egyre aktívabban mozgósítanak és lobbiznak az LMBT emberek jogainak bővítése miatt; a transzneműek szisztematikus hátrányos megkülönböztetése, az ellenük irányuló még súlyosabb erőszak.

A jelentés itt olvasható (pdf)

***

Az Európai Bizottság által támogatott sokszínűség-menedzsment képzés anyaga (kézikönyv)

Innen letölthető magyarul is.

***

Új EU-s diszkrimináció-ellenes anyagok

A “For Diversity. Against Discrimination” kampány 3 Power Point prezentációja: egy sokszínűség képzés anyaga (munkahelyi diszkrimináció etnikai származás, vallás, kor, szexuális orientáció vagy fogyatékosság miatt), egy naptár (antidiszkrimináció hónapról hónapra), egy kvíz, amely segíti a hátrányos megkülönböztetés felismerését.

http://www.stop-discrimination.info/index.php?id=5319
Most még csak angolul, de hamarosan minden EU-nyelven olvasható lesz.

***

OKTATÁS:

Az IGLYO (Nemzetközi LMBT Ifjúsági és Diák szervezet) irányelvei az LMBT-inkluzív oktatásért (pdf)

A dokumentum 10 pontban foglalja össze, hogyan lehetnének az iskolák és az egyetemek inkluzívabbak, befogadóbbak. Tartalmaz tanácsokat és rövid esettanulmányokat is a következő témákról: mainstreaming, tanterv, bántalmazás elleni szabályzatok, közösségi támogatás, stb.

Vannak benne az interneten megtalálható források is az emberi jogok oktatásához, beszélgetések, viták szervezéséhez, stb.

Nyomtatott (ingyenes) példány kérése: office(kukac)iglyo(pont)com

Címkék: , ,

2009. április 5.

Tudós a Nőről

Ma takarítás közben a rádiót hallgattam, és mondhatom, tágas tudományos horizont nyílt meg előttem.

Emberünk a legjobb ismeretterjesztő újságíró díját is elnyerte nemrég, a napokban volt a születésnapja és a jövő héten Lőrincen élőben is meghallgathatjuk sziporkázó okfejtését (lásd alább) arról, hogy mennyire idegenkedik is ő a nőktől... bocs, pardon, hogy miért is látják a nők más színben a világot, mint... ő.

Figyeljetek (és ne fukarkodjatok az elismeréssel, amiért fogtam és legépeltem a hallottakat):

*****

Lukács Béla az Info Rádióban.
(A 2009. április 4-i adás archív felvétele alapján a nőről szóló rész szó szerint lejegyezve.)

LB: „…Például a férfi és a nő közötti különbség az egy nagyon érdekes dolog. A férfi és a nő közötti különbség ugyanis nem úgy néz ki, ahogy általában a nők gondolják, és nem úgy néz ki, ahogy általában a férfiak gondolják, és nem úgy néz ki, ahogy általában a politikusok gondolják, de valahogy kinéz. Például a férfiak színlátása és a nők színlátása különbözik, amikor különbözik. Na de hát az emberré váláshoz is a genetika adja az egyik választ.
Mert ha tanulmányozzák a kromoszómákat, akkor meg lehet állapítani, hogy körülbelül mikor váltunk el a csimpánztól, és meg lehet vizsgálni a genetikai anyagot, és az ad egy választ.

Riporter: És a férfiak és a nők közötti különbség esetében ez hogy néz ki?

LB: Először azzal kezdeném, hogy állítólag valamikor a 60-as években ... hát akkor voltak ilyen feminista nagygyűlések Amerikában, amikor melltartókat égettek, meg mindenféle, egyszer azt mondta a szónok ... nő – természetesen –, hogy lássuk be, hogy férfi és nő között egészen kicsi a különbség. S akkor a hallgatóságból valaki felkiáltott, hogy „Éljen az a kicsi különbség!”. Namost a dolog nem nagyon valószínű, mert az ilyen beállítottságú nő nem ment el akkor feminista gyűlésre, de nagyon jól hangzik. Bizonyos szempontból nagyon kicsi a különbség. Bizonyos szempontból: ég és föld. A kedvenc példám erre az: láttam egy fényképet, amin Jane Goodall, ő az a csimpánzkutatónő…

Riporter: ...többször járt Magyarországon is …

LB: … igen, és vad csimpánzokat vizsgál, nem tudom, negyven éve, Tanganyikában. A táborban meglátogatja őt a barátnője, elhozza a kicsit, úgy egy éves, vagy micsoda, és megmutatja…

Riporter: … A csimpánzot…?

LB: … hát igen, a barátnő csimpánz. A Jane Goodall, ha intellektuális életet akar élni, akkor a tábor bennszülött őreivel beszélget, mert a csimpánz nem tud beszélni.
Ha viszont a csimpánz a gyerekét akarja mutogatni vagy ő meg akarja nézni, tehát akkor a két nő kommunikál egymással.
Miért? Azért, mert a férfi-nő különbség körülbelül 190 millió éves a törzsfejlődésben, az ember-csimpánz szétválás az ötmillió év, a beszéd viszont mondjuk százezer év. Tehát beszéd szempontjából a Jane Goodall és a tábor férfi őrei jobban hasonlítanak egymáshoz.
Viszont gyerek szempontjából, hogy úgy mondjam …

Riporter: Az ösztönök szintjén?

LB: … szinte semmi különbség sincs a Jane Goodall és a csimpánzmama között, mert ötmillió éve váltak csak szét a vonalak, míg a gyerekgondozás az 190 millió éves. Tehát ugye bizonyos szempontból nem számít, hogy valaki férfi vagy nő, vagy csak nagyon keveset számít, bizonyos szempontból ég és föld.

Riporter: A színlátásban mi a különbség?

LB: Hát a színlátásunk úgy működik, hogy van három különböző érzékelőnk a retinában, tehát azon az ideghártyán, ami a szemben van. Ezt úgy szokták mondani, hogy van egy vörös-, egy zöld- meg egy kékérzékelő. Tehát rövidhullámú, középhullámú, hosszúhullámú… a dolog ennél egy kicsit bonyolultabb, mert van egy negyedik is, de azt most felejtsük el, az az éjszakai látásra való. Ebből a vörös és a zöld festéket leíró gének az X kromoszómán vannak. X kromoszómája a nőnek 2 van, a férfinak 1. Ebből az következik, hogy a férfinak mindig csak 1 zöld és 1 vörös szemfestéket (???) leíró génje lehet, viszont a nőnek lehet az egyikből 2, a másikból 2, történetesen még mind a kettőből is lehet 2. Ezért vannak négyszínlátó nők. Például az egyik kolléganőm csalhatatlanul meg tud különböztetni két különböző zöldet. Én is meg tudom különböztetni azokat a dolgokat, amiket mutat, mert az egyik egy kicsit kékesebbnek látszik, mint a másik, de ő azt mondja, ez nem kékesebb, ez egy egészen más zöld. Egyébként kimérték laboratóriumban, és tényleg lát valamit, tehát nem csak úgy kitalálja. Két zöldje van. Az egyik x kromoszómán az egyik gén, a másikon a másik, egy kicsit különböznek, ezért ő nem három alapszínből rakja össze – ugye: színes fényképezés, színes tévé és így tovább – tudjuk, hogy három színes fényből mindent ki lehet keverni. Nem lehet mindent, mert ő, ugye, panaszkodni szokott, hogy a televízióban minden lomb-zöld, és kerítés-zöld nincs is. Hát persze, hogy nincs, mert olyan színes izét a televízióba nem raknak be (???). A színes tévé-adás, az három színnel megy.

Riporter: Ennek van gyakorlati jelentősége, hogy a nők többféle színt képesek adott esetben látni? Vagy ez csak érdekesség?

LB: Én nem vagyok nő, tehát én nem tudom, hogy egy nőnek mi a gyakorlati jelentőség ebben. Mindenesetre egyes nők úgy tudnak öltözni más nőknek, hogy azok észrevegyék, hogy ők sokkal szebben passzítják össze a kerítés-zöldet a kékkel, és nem tudom mi, miközben van egy csomó nő, aki ezt nem látja. A nők többsége háromszínlátó, úgy tűnik, genetikai vizsgálatokat már csináltak. Kisebbség az, amelyik négyszínlátó, de a kisebbség például egymásnak tud öltözni. És akkor a többieket ki tudják nevetni maguk között. A férfiakat pedig ennél egyszerűbb dolgok sem érdeklik a színekben olyan nagyon. Tehát ők azt szokták mondani, hogy a nők nagy feneket kerítenek az egésznek, hogy mi illik mihez… nem tudom, hogy gyakorlati haszon van-e. De előbb-utóbb a tévéadásokat át kell állítani legalább öt színre. És akkor mindenki majd olyan tévét vesz magának, amelyik az ő szeméhez van hozzápasszítva.

Wikipedia: Lukács Béla (Budapest, 1947. április 2. – ) magyar elméleti fizikus, polihisztor. Kutatási területe elsősorban a relativitáselmélet és a kozmológia, de magát inkább relativistának tartja. 1970 óta a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének főmunkatársa. 1988-ban lett az MTA doktora. Közérthető, laikus számára is érdekes előadásairól ismert. A Mindentudás Egyeteme mintájára létrehozott Mindent Tudás Főiskolája keretében számos előadást tartott, sokféle témakörben. Országosan ismertté az ATV-n futó Friderikusz most! című műsorban való rendszeres szereplése tette.

*****
Remélem, nem csak én világosodtam meg.

Mindig mondtam, hogy nagy dolog a tudomány. Itt van például ez a kitűnő fizikus, aki a számomra kimondhatatlan nevű fizikai szakterületeken kívül, amelyeknek igazoltan felkent tudora, még az égvilágon minden máshoz is ért. És ez nagy szerencse, mert mindemellett még bő ismeretterjesztői vénával is megáldotta őt (na és minket mennyire!!) a sors.

Megtudjuk például, hogy a nők - egyszerű okból: azért, mert a nemek 190 millió évvel ezelőtt differenciálódtak, az ember pediglen csupán 5 millió évvel ezelőtt vált el a csimpánztól - nőként sokkal közelebb állnak a csimpánzanyához, mint ... mint mondjuk gyermekük apjához. Beszélgetni azért biztos jobban tudnak vele (ha egyáltalán szóbaállnak még egymással), föltéve persze, hogy amaz legalábbis őr a táborban, amelyben tartózkodnak épp, mert - tiszta sor: - a beszéd csak százezer éves.

Szerintem nagyon logikus és megvilágító eszmefuttatás. Látszik, hogy komoly fizikus, s nem holmi melltartóégető feminista fogalmazta meg.

Úgyszintén a természettudományok mélyreható ismerete és gyakorlata húzódik meg a megállapítás mögött, miszerint a nők (legalábbis némelyik, L.B. fizikus mindenesetre tutira nem) többféle zöldet is képesek megkülönböztetni, s ezzel sikerrel tudnak egymás orra alá különféle színű borsokat törni - no persze csak azon kiválasztottaké alá, akik, génjeik kedvező állása folytán, úgyszintén meg tudják állapítani, hogy most L.B. fizikus tisztán zöldfülű a női nem vonatkozásában vagy csak türkiz.

Itt most egyébként segítségre szorulnék. De beírtam a címkék közé L.B. fizikus nevét, úgyhogy ha rákeres a saját nevére (és fog!), biztos megtalálja a bejegyzésemet, s majd megválaszolja okosan a kérdést.

Mert ha a vörös meg a zöldszínreceptor génje az X kromoszómán van (és hol van vajon a kéké??), amiből minden nőnek 2 és minden férfinak 1 van, akkor miképp állhat elő az, hogy NEM MINDEN nőnek van öszesen 2-2 zöld és 2-2 vörösszínlátó receptora? Márpedig L.B. fizikus szerint a nők nem mindegyike lát négyszínt (és miért nem ötöt, ha egyszer vörösből is 2 van neki?), csak bizonyosak, mégpedig azok, akiket arról ismerünk meg, hogy (szigorúan egymásnak) mindenféle öltözési, szín-összeválogatási trükköt eszelnek ki, hogy jól felbosszantsák egymást. Ezek a sokszínlátók! Nem csoda, ha a szegény fizikus el sem tudja képzelni, mi jó lehet abban, ha az ember többféle zöldet lát. (Vagy kéket-zöldet. Vagy csillagokat.)

Különben örülök a hírnek. Pár évvel ezelőtt Réz Pál, a Holmi főszerksztője, kitűnő irodalomtudós, műfordító magyarázta nekem, L.B. fizikushoz hasonlóan a történelem szemétkupacában kurkászva találomra, hogy a nők alig-alig alkalmasak festőnek. Na, gobelinesnek csak-csak, de igazi jó nő-festőt - ne is haragudjak - nem tudna mondani. És ugyanez a helyzet a zeneszerzéssel. Ő, higgyem el, nagy tisztelője a női nemnek, úgy is mondhatná, imádja a nőket, de meg kell adni, egyetlen megveszekedett Mozart vagy Beethoven nem telt ki tőlük. Igaz vagy nem?
Most meg megtudjuk, hogy Rembrandtok, Leonardók, Botticellik, ha-ha! és Kandinszkijok! - kutyafüle.

Jönnek majd az égetettmelltartójú feminista vámpírok és teret engednek a női alkotásnak egy szép napon. És akkor olyan színorgia lesz itt, hogy csak na!

Igaz, szegény Y kromoszóma-verte férfiak nem fognak látni belőle semmit...

Címkék: , , , , , , ,

2009. április 3.

Tudomány/2

Már megint az az ösztrogén...
Megfejtették a nők vásárlási lázának az okát
2009.03.31 08:30

A nők a hormonok miatt költenek annyit egy-egy vásárláskor - állítják brit kutatók.

Tíz nappal menstruációs ciklusok kezdete előtt a nők hajlamosak a túlzott költekezésre - állítják a Hertfordshire-i Egyetem kutatói, akik a vizsgálatukban 443 hölgyet faggattak a vásárlási szokásaikról.

A pszichológusok azzal magyarázták a jelenséget, hogy közvetlenül a menstruáció előtt álló nők a költekezéssel próbálják kezelni azokat a negatív érzelmeket, amelyek a hormonális változások miatt jelentkeznek.

"Ez a viselkedés a heves érzelmekre adott reakció. A nők a menstruáció előtt stresszesnek és levertnek érezhetik magukat, ezért hajlamosak arra, hogy vásárolgatással vidítsák fel magukat" - mondta Karen Pine, a kutatás vezetője.


***


Jó hír: ezek a brit tudósok hovatovább hetente állapítanak meg valami újat a női hormonok kedvező hatásairól. Érdemes felfigyelnünk buzgó igyekezetükre, gyanítom, a Nagy Gazdasági Világválság univerzális megoldásának csírájával állunk szemben.

Vigyázó szemetek a brit tudományra vessétek!


Ja, és szerezzetek be egy kis szintetikus női hormont. Vásárlóközpontok, plázák, piacok előtt injekcióstűkkel felszerelkezve, álnokmód beszédbe elegyedünk férfiakkal, nőkkel, stresszes, frusztrált állampolgárok előnyben, válságok idején van épp elég, s észrevétlen kis ösztrogént fecskendezünk a bőrük alá (remélem, oda kell).

Utána már csak az eladási statisztikákat figyeljük.

(A közgazdasági Nobel-díjon ped
ig majd megosztozunk a brit hormonológusokkal. Jó?)

Címkék: , ,