A Tudomány majd segít

A cikkbe az OEP honlapjáról indulva botlottam.

Ösztrogén, a megosztott figyelem hormonja

Brit tudósok megállapították, hogy az ösztrogén hormon felelõs a figyelem megosztásáért és a szellemi rugalmasságért. Szerintük ezért a nõk sokkal jobb teljesítményeket érnek el a férfiaknál, amikor több tevékenységet kell egyszerre végrehajtani.

A vizsgálatot 18 és 35 éves jelentkezõkön végezték, és az eredményei megerõsítik azt a meggyõzõdést, hogy a nõk jobbak a figyelem megosztásában és a szabályok tanulásában, mint a férfiak. A szakemberek szerint a nõk eredményesebben képesek a figyelem áthelyezésére egy ingerrõl a másikra a mindennapi élet során - mint olvasás közben, vagy autóvezetés alkalmával.

Ez a tény magyarázatot adhat arra, miért tudnak a lányok egyszerûbben koncentrálni az iskolában, és miért a nõk figyelmesebbek autóvezetés közben. És hogy mindebben mi az ösztrogén szerepe? Már korábban bizonyították, hogy elõnyõs hatással bír az agy bizonyos részeire, amelyek aktívak figyelmet igénylõ feladatnál, vagy szabályok elsajátításában. Mivel az ösztrogén a nõi nemi hormon, a nõk jobban szerepelnek az ilyen típusú feladatok elvégzésében.

***

Az embernek mindenféle tulajdonságai vannak. Ezek közül azonban azok, amelyek speciálisan a nőket jellemzik, nyilván egyenesen a női biologikum számlájára írandók: így, a tüszőrepedéshez vagy az anyatejképzéshez hasonlóan a figyelem megosztás és a nyugodt autóvezetés is egyaránt az ösztrogénnak tulajdonítható.

Milyen egyszerű!

Hát adagoljunk nekik egy kis ösztrogént, mindjárt nem fognak 180-nal száguldozni, hiszen vezetés közben a sebességkorlátozó táblát is el fogják tudni olvasni, nem fognak a parlamentben anyázni (max apázni, de annyi ösztrogén alatt ez már a kutyát sem érdekli majd), hiszen a saját gondolataik mellett meg fogják hallani a másokéit, az ellenérveket is, képesek lesznek figyelembe venni mások, még a feleségük és gyermekeik érdekeit is, így hát ösztrogénfelhőben úszva vasalnak majd otthon mind egytől egyig rádióhallgatás közben, félszemmel a matekleckére sandítva, hogy jól csinálja-e a gyerek, kezüket kötényükbe törölve gyorsan megkavarják a rántást, s lábukkal megcirógatják a kutyát az asztal alatt, hogy kushadjon már, ne lökdösse a számítógépet a legújabb előterjesztés félkész változatával... Istenem: ennyi az egész, hát akkor minek törjük magunkat? Feminizmus? Társadalomkritika? Kvóta-vita? Feladat- és felelősségmegosztás? Nők elleni erőszak? Prostitúció? Nemek szerint gyűjtött és elemzett adatok? Minek?

ÖSZTROGÉNT beléjük, és kész!

Kisemmizett férfinem (ez egy könyvcím)

Tegnap az Írók Boltjában jártam, és láttam ugyan a Kisemmizett férfinem című könyvet, de nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy kinyissam. (Néhány perccel korábban kinyitottam a Női agy c. könyvet, és már a határaimat feszegettem). De a sorsomat nem kerülhettem el (igen, indulok a közhelyversenyen), azaz egy levelezőlista jóvoltából utolért a Kisemmizett férfinem: az Osiris kiadó a teljes előszót közreadta. Sokkal jobb, mint a címe alapján vártam volna, olvassátok ti is. A szerző Kende B. Hanna.

Előszó


Mióta pszichológiával és pszichoanalízissel foglalkozom, nem tudok mit kezdeni a férfi-nő viszonynak azzal a szemléletével, amely szerint a nőknek azért van hiányérzete, mivel nincs olyan nemi szervük (péniszük) mint a férfiaknak. A pszichoanalízis általánosan elfogadott, Magyarországon is használt szótára* megfogalmazásában ez így hangzik:
„A női szexualitás alapvető összetevője és dialekikájának mozgatórugója a Pénisz-Vágy” (Penis-Neid).
„A pénisz-vágy a két nem anatómiai különbségének felfedezéséből születik: a kislány a fiúhoz viszonyítva sebbzettnek érzi magát és arra vágyik hogy hozzá hasonlóan pénisszel rendelkezzék (kasztráció komplexus)”…
„Freud elméletében a pénisz-vágy egyre nagyobb jelentőségre tett szert a női szexualitás meghatározása során, amelyet eleinte, ki nem mondottan, a férfiével szimetrikusnak feltételezett”.
Ezt a péniszvágyat Jones, akire a pszichoanalízis szótára hivatkozik, még szemléletesebben fejezi ki, amikor a pénisz birtokbevételének folyamatát leírja: a nő arra vágyik, hogy a férfi nemi szervét lenyelje, majd saját testében visszatartsa „gyakran úgy, hogy gyerekké alakítja át”. Ezt a szemléletet a francia pszichoanalítikus iskola egy másik jeles tagja évtizedekkel később is fontosnak tartja vállalni. Erről szól André Green Bruno Bettelheimmal folytatott vitája, mint ezt a könyv más helyén módunk lesz ismertetni.
Ami engem ebben különösen megdöbbent, s talán egyik-másik olvasóm is így van vele, hogy a gyermekszűlés vágyát, szükségletét és továbbmenően a két nem (eleinte még szexuálisan szimetrikusnak tartott) viszonyát ez a tézis a pénisz-hiányból magyarázza. Engem ezzel szemben az a számtalan ténnyel alátámasztható megfontolás vezet, hogy a férfi-nő viszonyt egy egészen más biológiai egyenlőtlenség határozza meg, mégpedig az, hogy a faj továbbéléséhez nélkülözhetetlen utód előállítását egyedül a női test biológiai adottságai teszik lehetővé. Itt a megfosztottság, a hiány, nem a női, hanem a férfinemre vonatkozik. Az utód-előállítási egyenlőtlenség kapcsán a férfi-nő viszonynak eme titkos, de az emberiség egész történetében meghatározó szerepet játszó összetevőjéról és ennek megjelenési formáiról szeretnék ebben a könyvben számot adni.
A dolognak ez a szemlélete egyáltalán nem előzmény nélküli. Egyes női pszichoanalítikusok – Karin Horney, Helene Deutsch, Mélanie Klein – vitatták Freudnak azt a tézisét, hogy a Pénisz-irigység elsődleges, a női pszichológiáját alapvetően meghatározó adottság volna. Igy például Mélanie Klein Pszichoanalítikus Tanulmányaiban felhívta a figyelmet arra, hogy: „A férfiak nőiségkomplexusa sokkal rejtettebb mint a nők kasztrációs komplexusa, mégis ugyanolyan jelentős.” (Ezt a véleményt a magyar pszichoanalítikusok közül többen is osztották, megemlíthetném két olyan jeles képviselőjét, mint Hermann Imre vagy Bálint Mihály.)
Elisabeth Badinter (egy nem kifejezetten pszichoanalítikus szerző, aki pszichoszociológiai szempontból tette vizsgálat tárgyává a férfi-nő viszonyt) ugyancsak felismerte a nemek viszonyának ezt az eredendő disszimetriáját: „A férfiak vágya a női funkciókra nem kevésbé általános, mint a lányok pénisz-vágya. De ez utóbbitól eltérően az emberi társadalmak többségében a férfiak vágya mélységesen el van fojtva.”
Érdemes egy percre megállni ennél a megállapításnál. Lényeges ebben ugyanis, hogy a női funkciók miatti hiányérzet – az Uterusz-vágy, a nőiségkomplexus – olyan rejtett és elfojtott különbségérzet, amelyet a férfiak egy része hajlamos talán önmaga előtt is eltitkolni.
A lélek felfedezésében máskülönben úttörő freudi pszichológia egyik jellemző sajátossága, hogy visszájára fordította a két nem ősidőktől fennálló alapvető viszonylatát, másszóval tudományos fedezetet próbál nyújtani azoknak a törekvéseknek, amelyek a görög városállamok, a római világbirodalom vagy a zsidó biblia óta (emlékezzünk csak arra, hogy Éva Ádámból születik) a nők szerepét még a gyermekszülésben is másodrendűnek minősítik.
A férfi és a nő viszonyának jellegét mindkét megközelítés hiányérzetként fogalmazza meg. Az Adler munkásságából kinőtt individuálpszichológia alaptétele is a hiányérzettel kapcsolatos, ezt jelöli az a német szó, hogy Minderwertigkeitsgefühl, amelyet magyarra régebben kisebbségrendű érzésként, későbben inkább kisebbértéküségi érzesnek fordítottak. Embernek lenni, mondta Adler, annyi, mint magát kisebbértékünek érezni. Ez egy antropológiai adottság, amely nem egyértelműen negatív, hanem ösztönzőerőként is hat, mivel kiváltja a kompenzáció szükségletét. A férfiaknak az ő biológiai adottságaikból eredő szervi kisebbrendüsége is kompenzációra, vagy túlkompenzációra sarkalta őket. Egyrészt arra, hogy eltagadják a női test privilégiumát, másrészt arra, hogy visszájára fordítva kisajátítsák azt. A túlkompenzáció pedig abban jelentkezett, hogy mindenáron bizonyítaniuk kellett, hogy ők az erősebbek, a jobbak, hogy ők a dominanciára hivatottak. A női isteneket a férfiistenségek váltották le. Ez történhetett úgy, mint a görögöknél, a suméroknál, Babilonban, Egyiptomban, a hettitáknál vagy már a japánok őseinél, továbbá az indoeurópaiaknál és a sémi népeknél: egyikük főistenné avatta vagy választatta ki magát. Másutt egyetlen férfiisten vált az Ég vagy az Egek Urává. Az önfelértékelés és a maga-mutogatás eredményeképpen dolgozták ki vagy találták meg a tudattalanban a nők úgynevezett kasztrációs komplexusát, míg az Uterus-Vágyat (és a halált is) a lacani forclos-ként*, megismerhetetlennek nyilvánították, emberképükből kiiktatták.
Az ősanyák idején ciklikus, az élet-halál-újjászületés körforgásában nem annyira magát megújító, mint inkább szüntelenül megismétlődő időt, az Anyaistenségnek a harcot kevéssé értékelő, a nemi hierarchiát nem ismerő matriarchális világát felváltotta a nőket kisebbértékűnek tekintő, a férfierőt, a hadviselést, a férfiprivilégiumokat felértékelő patriarchális rend.
Könyvünkben a kutatók által feltárt leletekből és azoknak értelmezéséből, a történelem előtti kor idejéből ránkmaradt emlékekből, művészi ábrázolásokból és a mítoszokból, az ősi Európa békés, anyacentrikus, matrifokális és matrilineáris világát próbáljuk felderíteni.
A történelemelőtti korban a női misztérium a termékenység általános kultuszában jelenik meg, a Földanyának, a növények és állatok, a természet Úrnőjének, az Istenek Anyjának kultuszában, rítusaiban. Erről – írásbeliség híján – a barlangszentélyek képanyagából, elsősorban a barlangrajzokból, az ősi szobrocskákból ismerkedhetünk meg. Könyvünkben ezért (s nemcsak különleges szépségük miatt) szenteltünk viszonylag nagy helyet bemutatásuknak.

A népek ősi történetében jelentkező rítusok fontos vonatkozása a növényvilág, az állatállomány, az asszonyok termékenységének biztosítása. A primitív népek mítoszaiból és ritusaiból, beavatási szertartásaiból egyaránt kiviláglik, hogyan próbálta a férfiak fantáziája kisajátítani a női nemiséghez kötött funkciókat, a menstruációt, a csecsemők kihordását, táplálását, világrahozatalát.

Az emberiség történetének egy hatalmas, több évezreden át tartó, (i. e. 40.000-tól 4.000-ig , mondjuk a neolitikum végéig, vagy a rézkor hajnaláig terjedő) korszaka jellegzetesen a matriarchális és matrolineáris társadalmak kora, s mindaddig az marad, míg fegyverforgató és állattenyésztő indóeurópai vagy protoindoeurópai lovas törzsek nem hatolnak be a térségbe. Az eredeti békés településeket elfoglaló, hadviselő nomád törzsek terjeszkedése nyomán a férfiuralmi rendszer válik dominánssá. A patriárchális rend ezt követően egész Európában átvette a hatalmat és megőrizte privilégiumait szinte a mai napig. A két életszemlélet, érzelmi világ, időfelfogás és értékrend megmérkőzésének a korai görögség is egyik színtere volt, s erről a szembesítésről kapunk képet a görög színház egyes tragédiából. Ezt élhetjük át Aiszkülosz Euméniszeivel, Szophoklész Antigonéjável és Euripidész Medeiájával, amelyek megvilágítják a régi és az új istenek, a férfivezérletű polis és az archaikus életszemlélet összeütközésének különböző aspektusait.
Ennek a „mérkőzésnek” az antropológiai és pszichológiai interpretációja helyezi megfelelő kontextusba azt a költői, és ugyanakkor filozófiailag is megalapozott kompenzáció-felfogást, amely Szokratésznél olvasható. Szókratész a Theaitétoszban, anyja bába-mesterségéről szólva kijelenti, hogy anyjához hasonlóan, de attól mégis eltérően ő nem emberi életek, hanem művek létrejöttét segíti elő. (Platón Theaitétosz, 149–151, p. 24–28.) Más szóval a fizikai, testi emberteremtéssel a filozófus itt a szellemi termékek, a művek alkotását állítja szembe.
Mindent egybevéve mi is úgy gondoljuk, hogy a férfiak, talán részben saját megfosztottságukat kompenzáló indítékkal, valami fontosat, valami nagyot alkottak. Ugyanakkor a férfidominanciájú civilizációan rejtve, legtöbbször a tudat alá szorítva él, hat tovább, s időnként még a felszínre is kerül valami, ami a férfinem által tagadott (vagy irigyelt) ősi női életet fakasztó principiumhoz, „minden dolgok kezdetéhez” kötődik.
Erről a történetről szól ez a könyv. Elöljáróban azonban röviden áttekinti, hogyan keletkezett az élővilág kialakulásának során a biológiai egyenlőtlenség, vagyis az a tény, amely a férfiak és a nők viszonyának, sőt véleményünk szerint az egész emberiség történetének egyik legfontosabb ösztönző erejévé lett.

Nem szabad a csók

Nem csak a feketék, félvérek nem kívánatosak Magyarország buszain, hanem a romák mellett a melegek sem a hazai szórakozóhelyeken. Bár március 19-én beengedni még beengedték őket az ismert Szimplakert nevű szórakozóhelyre, a biztonsági őrök bentről már kiparancsolták azt a férfipárt, akik csókolóztak (vagy az is lehetséges, hogy megkérték őket, hogy távozzanak). Magyarországon, úgy tűnik, hogy ez a fajta csók - az azonosnemű csók - nem megengedett. Az őrök – akik a szórakozóhely „többi” vendégének testi épségét és kellemes közérzetét gondolták biztosítani - arra juthattak, hogy a szórakozóhely „egyéb” (előbb gondosan kiválasztott, elkülönített/szegregált, többségi) vendégeit a csók valószínűleg veszélyezteti. (Hiszen, mint tudjuk, a melegség úgy terjed, hogy egy hetero ránéz egy csókolódzó meleg párra.)

Ez az esemény volt az előzménye annak a megmozdulásnak, amit a CEU Gender Tanszéke szervezett meg másnapra, azaz március 20-ára a fent említett „kedves” helyre. (Talán sokunknak, és nem csak nekem meglepő, hogy éppen a Szimpla volt az a hely, ahol ez megtörténhetett.) Jelen voltunk kb. 40-en, a legnagyobb számban CEU-ra járó diákok. Az akció lényege a „szabad-a-csók” volt, mindenki megcsókolta azonosnemű párját (vagy nem őt, vagy senkit: "csak" eljött).

Tettünk következménye: péntek este úgy tűnik, hogy szabad volt csókolózni, bár nem kizárt, hogy a forgalmas időpont miatt. Hiszen így, ahogy sokszor, láthatatlanok maradtunk, és nem kell rólunk, vagy az egyenlőtlen bánásmódról beszélni. Nem kell velünk, melegekkel szembesülni. Az ügynek egészen biztosan lesz folytatása - egy ismételt, ezúttal „hétközepibb”, „délutánibb” csókakció is várható. Most, hogy itt a tavasz.

Nem létező statisztikákra hivatkozik az Igazságügyi Minisztérium

Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a Képviselői Irodaház V. emelet 528. számú tanácstermében 2009. március 17-én 13 órakor tárgyalta a T/8847. számú, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító indítványokat. Az előterjesztő Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium továbbra is ellenezte a névviselési, anyakönyvvezető választási és állampolgársági módosításokat, de a bizottság szocialista tagjai ennek ellenére valamennyi módosítást támogatták, és emberi jogi érveket állítottak szembe a minisztérium fiskális és adminisztratív hivatkozásaival.

Az Alkotmánybíróság határozatáról úgy vélte a bizottság előtt kifejtett véleményében a minisztérium alkotmányügyi „szakértője", Laborcné Balogh Éva, hogy az azonos nemű párok számára elérhető bejegyzett élettársi kapcsolat vonatkozásában „jelentős különbségeket" írt elő a házassághoz képest, amely jelentős távolság megteremtéséhez szükséges a névviselés korlátozása. Amint az közismert, az Alkotmánybíróság éppen ellenkezőleg, úgy érvelt határozatában, hogy mivel a házasság jogintézménye zárt az azonos nemű párok előtt, esetükben nem részesíthető előnyben a házasság, így egy csak meleg jogintézmény akár „majdnem házasság" is lehet.

A bizottsági ülés után kérdésre válaszolva Laborcné Balogh Éva bevallotta, semmilyen leírt, megismerhető nemzetközi kutatási eredménnyel nem rendelkezik a minisztérium arra vonatkozóan, hogy az azonos nemű párok jellemzően ne lakóhelyükön jegyeztetnék be élettársi kapcsolatukat, amint arra a bizottság előtt hivatkozott, csupán annyi történt, hogy körbetelefonáltak néhány külképviseletet, de összesített írásos nyoma ennek a tájékozódásnak sincs. Nem kevésbé tűnik rejtélyesnek az írországi bejegyzett élettársi kapcsolatok statisztikája sem, tekintve, hogy Írországban bejegyzett élettársi kapcsolat egyáltalán nincsen.

A bizottsági ülésen elhangzottak szó szerinti leirata a pride.hu-n olvasható.

Lemaradás? Hagyomány? Érték?

A hét egyik fontos híre (bizonyíték: címlapon volt a Metropol újságban), hogy a magyar nők végzik a legtöbb házimunkát. Ez valójában azt jelenti, hogy egy friss kutatás tanulsága szerint a magyar nők több időt töltenek házimunkával, mint a franciák, oroszok vagy a németek.

A Népszabadság Karafiáth Orsolya értő kommentárjaival együtt közölte a hírt. (Mellékszál, de szerintetek miért pont Karafiáth Orsolya? A háziasszonyok gyöngye? A nemek közötti munkamegosztás szakértője? A Népszabadság állandó nőügyi referense?)

Érdekel a kutatás háttere is - mért pont ezek az országok, hogy nézett ki a kérdőív, ilyesmik - igyekszem ezekről beszámolni. Addig is, gyors reagálásként, két idézet.

Első
Egy kedves barátnőm (Lóránd Zsófia) ezt a kommentárt fűzte a Népszabadság cikkéhez, csak úgy visszakézből.

Amikor a nemek közti egyenlőség terén vagyunk elmaradva ötven-hatvan
évvel, akkor az egy konzervatív polgári diskurzusban "hagyományőrzésként"
értelmeződik. Amikor a gazdaságunk elmaradottságáról [van szó], ugyanezek az emberek
nem hivatkoznak arra, hogy a magyar egy büszke uráli nép, amely nem szakad
el olyan könnyen a jurtától meg a nyereg alatt puhított hústól, és ezért
aztán nehéz nekünk ez az iparosodás, európai mezőgazdálkodás, piacgazdaság,
stb, de ez nem feltétlenül elmaradottság, hanem hagyományőrzés.

Hihihi. Zsófia, írjál olvasói levelet a Népszabónak, légy szíves.

Második

Mit tesz a fennvaló, pont ma jött szembe velem egy költői, de mégis gyakorlatias gondolatsor Linda Maria Alcoff egy írásában (Gadamer's Feminist Epistemology). A saját fordításom, de szerintem még így is szép.

A hagyomány életben tartása Gadamer értelmezésében azt jelenti, hogy szembesítjük a hagyományt a jelenben felvetődő kérdésekkel és tapasztalatokkal. Azaz újraértelmezzük aszerint, hogyan változnak a saját, és a szeretteink életének körülményei. Így a hagyomány ismerete, erejének és igazságának tisztelete a változás figyelembevételét, nem pedig a változás kizárását jelenti. Nem követhetjük a hagyományt, így nem is tarthatjuk életben anélkül, hogy áthúzzuk magunk után a jelenbe.

Ennyit mára a hagyományról.

Ui: Mondjuk az azért érdekelne, hogy egészen pontosan milyen fontos, kiveszőben lévő értékek tükröződnek abban, hogy a nők mosogatnak, a férfiak meg nem...

Néhány stratégia csendben

A Központi Bizottság világa nevű blogjában azt írja Virág Tamás, hogy "A KB információi szerint néhány melegjogi aktivista azért nem csinált "balhét" (értsd: nem kiabáltak) a bizottsági munka nyilvánosságának részlegessége miatt, mert attól tartottak, a szocialista képviselők és/vagy a kormány képviselője esetleg amiatt nem támogatják a benyújtott módosító indítványokat. A KB megállapítja, hogy ez a stratégia nem vált be, így viszont pártunk és kormányunk képviselői csendben és villámgyorsan szavazhattak le minden "humanizáló" javaslatot."

Amikor egy újságíró olyan kötetlen magánbeszélgetés során szerzett információkat tesz közzé, amelyeket a beszélgető partnere kifejezetten abban a tudatban osztott meg vele, hogy az nem kerül nyilvánosságra, akkor azt nem "A KB információjának" nevezzük, hanem átverésnek. Hogyha pedig mindez oly módon történik, hogy önkényesen emel ki az újságíró egyetlen felmerült megfontolást a hosszabb beszélgetésből, csúsztatásnak.

Egy magánbeszélgetés során valóban megosztottam Virág Tamással azt a dilemmámat, hogy miután nem engedtek be az Alkotmányügyi bizottság február 23-i ülésére szabadúszó újságíróként, a március 16-i ülésre már kénytelen leszek a pride.hu főszerkesztőjének igazolásával jelentkezni, hiába tartom a sajtószabadság korlátozásának, hogy nemcsak az állampolgárokat zárja ki a házszabály a bizottsági ülésekről, de még az újságírók között is válogatnak. Indokom alapvetően az volt, hogy itt és most sokkal fontosabbnak gondolom, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat jobbítását célzó módosító indítványok ellen felmerülő minisztériumi érveket megismerjük és ezáltal érdemben vitatni tudjuk, mint hogy a sajtószabadság miatt verjem a tamtamot, amit megtehetek később is, anélkül, hogy azzal fontos muníciótól fosztanám meg a melegjogi érvelést.

A bizottsági ülésen egyedüli melegaktivistaként vettem részt, csak az én beszámolómból értesült a nyilvánosság az előterjesztő hányaveti késéséről és a "csendes" leszavazásokról. Ezt a beszámolót linkelte Virág Tamás is posztjához. Utólag is azt gondolom, hogy indokolt kompromisszumot kötöttem.

A melegek bűnösök, ámde isten megbocsátó

Melegnek lenni bűn, ámde isten megbocsátó, tudtam meg egy civil szervezet közleményéből március 9-én, abból az alkalomból, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt tárgyalta az országgyűlés emberi jogi bizottsága. Különösebben nem is lepődtem volna meg, hiszen valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a bizottság évek óta meghallgat válogatottan homofób vallási szektákat is a melegeket érintő családjogi, tehát nem vallási kérdések kapcsán, amíg tudomásomra nem jutott, hogy a közleményt kiadó PFLAG egyesület melegszervezetnek tartja magát. Illetve nem is melegszervezetnek, hanem olyan szervezetnek, ami „sokkal több”, „első”.

A dolog innen vált érdekessé, ahogy mondani szokás.

Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a Parlament főemelet 61. számú tanácstermében 2009. március 9-én 12 órai kezdettel újra tárgyalja az azonos neműek élettársi kapcsolatának törvényjavaslatát.

Közleményük mindjárt egy félreértésre okot adó pontatlansággal kezdődik, hiszen az előző, 2007-es törvényben szabályozott bejegyzett élettársi kapcsolat nem csak az azonos nemű párokra vonatkozott (de még a 2005-ös SZDSZ javaslat sem), így a bizottság most először foglalkozott olyan előterjesztéssel, amelyre illik az "azonos neműek élettársi kapcsolatának törvényjavaslata” megjelölés.

Meghívást kaptunk a bizottsági ülésre, s az ülés után a Parlamentben várjuk a sajtó képviselőit.

A bevezetés folytatása meglehetősen szabadon interpretálja azt a helyzetet, hogy a bizottság több meleg- és nőszervezetet is megkeresett azzal, hogy a meghallgatáson egyetlen felszólalásra van lehetőség, ezért egyeztessék véleményeiket egymás között a szervezetek, és jelöljék ki maguk közül azt az egyetlen szervezetet, amelyik képviselni fogja egyeztetett álláspontjukat. Ez a választás a kilenc melegszervezetet összefogó Magyar LMBT Szövetségre esett, csak a Szövetség ügyvivője, Steigler Sándor kapott meghívást a Parlamentbe, és csakis ő szólalt fel a javaslat általános vitára alkalmasságát támogató oldal nevében. Amennyiben a bizottság által előzetes egyeztetés lefolytatása céljából megkeresett többi szervezettől is jelen voltak a bizottsági ülésen, ők mint hallgatóság voltak jelen, nem pedig mint meghívott felszólalók.

Az első, amit még a szüleimtől tanultam, hogy minden embert fogadjak el olyannak, amilyen, függetlenül a bőrszínétől, a vallásától, a testi fogyatékosságától és természetesen a nemi identitásától.

Mivel a szöveg egészében az „azonos nemű párok” kifejezést használja a nyilatkozat, rendkívül problémás, hogy ezekkel az azonos nemű párokkal kapcsolatban a nemi identitásra, mint egyedüli tiszteletben tartandó jellemzőre hivatkozik, és nem említi mellette a szexuális irányultságot. Bár a transzneműek között is vannak homoszexuálisok, általánosságban mégsem tekinthetjük az azonos nemű párválasztást a transzneműek jellemzőjének. Hogy nem egyszeri tévedésről van szó, mutatja, hogy a PFLAG elnöke néhány nappal későbbi nyilatkozatában már egyenesen az értelmezhetetlen „nemi orientációról” beszél:

Én, mint több gyermekes heteroszexuális családanya, meg vagyok róla győződve, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolattól a gyermekeim nemi orientációja nem fog megváltozni, attól a gyermekeim nem fognak a saját nemükhöz vonzódni, hogy az azonos nemű párok törvényes jogokkal élve élhetnek együtt.

Visszatérve a március 9-i szövegre, már meg is érkeztünk az érvelés szívéhez, a bibliázáshoz:

A második dolgot, ami fontos volt mindig nekem, a lelkipásztorunk tanította meg, még pedig azt, hogy a Szent Biblia Isten szava. Tudom, hogy sokan azzal érvelnek, a Bibliában benne van az, hogy a homoszexualitás bűn, de a 103. Zsoltárban az is benne van, hogy az Isten nem a bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint. Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.

Azt, hogy sokan azzal érvelnek, ami a Bibliában van, a családjogi törvényalkotás kapcsán csak egyféleképpen lehet visszautasítani: az állam és az egyház elválasztásának alkotmányos elve nem teszi lehetővé a törvényalkotók számára, hogy bizonyos egyházak szent könyvére hivatkozva hozzanak minden állampolgárra kiterjedő hatállyal törvényeket. Az kétségtelen, hogy az Emberi jogi Bizottság súlyos hibát követett el akkor, amikor egy családjogi kérdésben nemcsak az érintettek véleményét hallgatta meg, hanem olyan nem érintettekét is, mint a Hit Gyülekezete, vagy az Életvédő Fórum; és nem is csupán nem érintettek fejthették ki a véleményüket, de érvelésük vallási tartalma folytán sem volt figyelembe vehető a Bizottság részéről, vallási szervezetek meghívásáról lévén szó, előre látható módon.

Ugyanilyen súlyos hibát követett el a PFLAG Egyesület is, amikor a törvényalkotás folyamatába tévedésből beemelt bibliai hivatkozásokat érdemben, további bibliai hivatkozásokkal szándékozott megcáfolni, ahelyett, hogy azokat általában vallási tartalmuk okán utasította volna vissza. De hibának tartom a Magyar LMBT Szövetség részéről is, hogy egyáltalán felmerülhetett, hogy ezt az alapvető félreértésen alapuló nyilatkozatot a Szövetség ügyvivője felolvassa a Bizottság előtt. Csak a szerencsénknek köszönhetjük, hogy idő hiányában a levezető elnök nem tette lehetővé a PFLAG nyilatkozatának az ismertetését a Szövetség ezt kezdeményező ügyvivőjének.

Tovább tetézi a bajt, hogy a PFLAG vallásos érvelése tartalmilag is erősen kifogásolható, megbélyegző. Azzal, hogy hivatkozik rá, de meg sem próbál érvelni ellene, elfogadja, megerősíti, mi több, terjeszti azt a vallásos véleményt, hogy a melegek bűnösök. Közismert, hogy ez a vélemény vallásos alapon is erősen vitatható, többek között Birtalan Balázs is érvelt ellene Halállal lakoljanak? című könyvében (IV.5. A homoszexualitás erkölcsisége), a téma irodalma, a bibliai hivatkozások értelmezése szerteágazó és bonyolult kérdéskör. (Az Öt Kenyér olvasóterme) Egy reflektálatlan kijelentés a bűnösségről, bizony, ezen a területen is hozzá nem értésről árulkodik.

Egy történet: Adva van egy azonos nemű pár, akik hosszú évek óta boldogan, szeretetteljes kapcsolatban élnek. Egy napon az egyik fél balesetet szenved, súlyos állapotban kerül kórházba, a párja, amikor ezt megtudja, rohan hozzá, de zárt ajtókba ütközik. Az intenzív osztályon fekvő beteghez ugyanis csak a hozzátartozók léphetnek be. Nem lehet ott a szeretett társ mellett, nem foghatja a kezét. A beteg néha magához tér, s csodálkozva és szomorúan tapasztalja, hogy az az ember, akivel eddig boldogan élt, nincs mellette, nem érti, hogy miért? Betegünk sajnos meghal, a társa még el sem búcsúzhatott tőle, nem lehetett vele, s nem biztosíthatta szeretetéről. Csak az évek óta nem látott rokonok mehettek be hozzá, akik sokkal kevesebbet jelentettek neki, mint a kedvese.

A szöveg tanmese jellegű része is tartalmaz további tévedéseket, így például a de facto élettársak eddig is hozzátartozók (de nem közeli hozzátartozók) voltak (Ptk. 578/G. § (1) „Az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít. (2) Ezeket a szabályokat kell alkalmazni - a házastársak kivételével - a közös háztartásban élő más hozzátartozók vagyoni viszonyaira is.” A megfogalmazásból: „más hozzátartozók” kitűnik, hogy az élettársak Ptk-beli meghatározása eddig is hozzátartozóknak tekintette az élettársakat.) Ugyanilyen rossz, pontatlan példa az egészségügyi törvényre hivatkozás, ami szintén széles körben megengedte eddig is meghatalmazott kijelölését súlyos betegség esetére.

Összességében a nyilatkozat olyan jószándékú, ám hozzáértés hiányában könnyedén megcáfolható tévedésekkel zsúfolt, és így sokat ártani képes fércmunka benyomását kelti, amit indokolatlanul emelt ki a PFLAG Egyesület a más melegszervezetekkel a parlamenti bizottság kérésére lefolytatott egyeztetési folyamatból.

„Előterjesztőt továbbra sem látok”

Nem nyilvánított véleményt a kormány a névviselésről

2009. március 16-án, hétfőn 11 óra 30 perckor tárgyalta a Parlament főemelet 58. számú tanácstermében az Alkotmányügyi Bizottság 7. (a módosított napirend szerint utolsó) napirendi pontként a T/ 8847. számú, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító indítványokat. A kormány képviselője elkésett a névviselés tárgyalásáról, míg az anyakönyvvezetők szabad megválasztására és a külföldi állampolgárokkal szabadabban köthető bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó módosító indítványokat nem támogatta.

*****

A 7. napirendi pont megtárgyalásának szó szerinti leirata:

[A bizottságnak 15 MSZP, 11 Fidesz, 2 KDNP, 1 SZDSZ, összesen 29 tagja van, a többséghez 15 szavazat szükséges. A módosító javaslatok magyarázata és a képviselők pártállása a szerző kiegészítése.]

Levezető elnök: A T/8847. számú, a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító indítványainak megvitatása, ebből van összesen… tíz darab, előterjesztőt továbbra sem látok, úgyhogy az előterjesztő álláspontjának hiányában fogjuk a véleményünket kialakítani.

Egyes számú indítvány, Gusztos Péter [SZDSZ], Donáth László [MSZP], ami összefügg a kettessel, négyessel. [A három módosítás együtt a névviselést tenné lehetővé az azonos nemű párok számára.] Van-e ezzel kapcsolatban valamilyen észrevétel? Nincsen, akkor ki támogatja? …el kéne dönteni! Ki támogatja az egyes, kettes, négyes indítványt?

Elvetettük, mert egyharmadot sem kapott.

Akkor a hármas, Szabóné Müller Tímea [MSZP] indítványa. [Leszbikus bejegyzett élettársak számára tenné lehetővé, hogy másoknak petesejtet adományozzanak, miközben a törvényjavaslat azt megtiltja, hogy ők maguk reprodukciós eljárásban vegyenek részt.] Ki támogatja?

Tizenöt igennel támogatjuk.

Négyes, az már volt.

Ötös. [Kapcsolódik a kilenceshez. A két módosítás lehetővé tenné, hogy valaki több bejegyzett élettársi kapcsolatot is köthessen érvényesen.] Rubovszky György [KDNP] indítványai. Salamon képviselő szót kért:

Salamon László (KDNP): Egy mondatot indoklásul mert itt a korábbi törvénynek a vitája kapcsán ezt a vitát már letudtuk. Mind az ötös javaslat, mind pedig a kilencesre vonatkozóan. Azzal indokoljuk az elhagyásra irányuló két indítványunkat, hogy az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát a házasság szintjére helyezi.

Levezető elnök: Igen, köszönöm szépen, megérkezett a minisztérium képviselője, kérdezem, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolathoz érkezett-e? … Foglaljon helyet… az ötös indítványnál tartunk, az ötös indítványt Salamon képviselő úr megindokolta, szeretnénk hallani a kormány álláspontját ezzel kapcsolatban!

Előterjesztő: Köszönöm szépen a szót…

Levezető elnök: Mielőtt nyilatkozik, a nevét és beosztását ha hozzátenné…

Előterjesztő: Mezei Nóra vagyok, [beosztása nem érthető] és az ötös módosító javaslattal kapcsolatban, ez az egészségügyi törvény módosítására irányul…

Levezető elnök: Nem, ez Csjt. 7. szakasz … [bekiabálások: bejegyzett élettársi kapcsolat] … a részletes vitához benyújtott végleges ajánlás 5. pontja, Rubovszky György, Lukács Tamás és Salamon László indítványa.

Előterjesztő: … kapcsolatban a kormány álláspontja az, hogy, természetesen…

Levezető elnök: Támogatja a kormány, vagy nem támogatja? Nem támogatja. Kérdés, hogy a többség megvan-e? Ki támogatja?

13 szavazatot, egyharmadot kapott, tehát elvetettük.

Hatos [Törölné a bejegyzett élettársak tartási kötelezettségét élettársuk gyermekével szemben.], kormány? Nem támogatjuk. Salamon képviselő úr?

Salamon László (KDNP): Nem tartjuk kívánatosnak, hogy azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata gyermekek nevelésére irányuljon, ezért javasoljuk a vonatkozó rendelkezés elhagyását.

Levezető elnök: Köszönöm szépen, más észrevétel? Nincsen. Ki támogatja az indítványt?

13 igen mellett elvetettük, egyharmadot kapott.

Hetes [szövegjavítás], kormány? Támogatja. Kormány támogatja. Megjegyzés? Nincs. Ki támogatja az indítványt?

16 igennel elfogadtuk.

Nyolcas, [hatosra vonatkozóan kérdésre] egyharmadot kapott és nem támogattuk, mert 13 igennel elvetettük, nyolcas következik [Az anyakönyvvezetők megválasztására vonatkozó korlátozás elhagyása.], kormány? Kormány nem támogatja. Kormány nem támogatja, ki támogatja?

1 szavazat kapott, egyharmadot sem kapott, elvetettük.

Kilences [Kapcsolódik az ötöshöz. A két módosítás lehetővé tenné, hogy valaki több bejegyzett élettársi kapcsolatot is köthessen érvényesen.], kormány? Nem támogatjuk. Répássy alelnök úr?

Répássy Róbert (Fidesz): Az alkotmánybíróság kimondta, hogy nem lehet azonos jogállású személy a házastárs és a bejegyzett élettárs, nem lehet azonos abban, hogy a büntető jogban, büntetőjogi szempontból a bejegyzett élettárs és a házastárs azonos megítélés alá essen. Ezért nem javaslom, hogy a házasság évszázados, mi több évezredes tilalmait megváltoztassuk a kordivat kedvéért. A bigámia az a kettős házasságkötés büntetése, maradjon továbbra is a kettős házasságkötések büntetése, ne emeljük büntetőjogi szempontból azonos szintre a bejegyzett élettársakat és a házastársakat.

Levezető elnök: Köszönöm szépen, van-e további észrevétel? Nincsen. A kormány kíván-e reagálni az elhangzottakra? Nem kívánunk. Köszönöm, aki tehát támogatja a kilences indítványt, kérem kézfelemeléssel jelezze!

13 igen, egyharmadot kapott, de elvetettük.

Tízes [Lehetővé tenné, hogy magyar állampolgárok korlátozás nélkül köthessenek bejegyzett élettársi kapcsolatot más államok polgáraival.], kormány? Nem támogatjuk. Nem támogatja a kormány. Van-e észrevétel? Aki támogatja, kérem kézfelemeléssel jelezze!

16 igennel elfogadtuk.

És ezzel a napirend tárgyalását és a bizottság ülését befejeztük. Köszönöm szépen!

Kállai Ákos
pride.hu

Módosító javaslatok a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslathoz

A törvényjavaslathoz ma 8 módosító javaslatot nyújtottak be, ezek itt olvashatók (az első rubrikára (Irsz.) kell kattintani).

1 és 3. módosító: A KDNP javaslata, hogy ne legyen büntetendő, ha valaki két személlyel is bejegyzett élettársi kapcsolatra lép, illetve BÉK mellett házasságban is él / házasságra lép valaki mással. Szerintük ugyanis a BÉK-et nem szabad egy szinten kezelni a házassággal. Attól eltekintenek, hogy a BÉK ugyanolyan vagyonjogi és örökösödési jogi hatásokkal jár, mint a házasság, tehát érdekes volna, ha ez a bigámiát támogató javaslatuk elfogadást nyerne.

2. Módosító, szintén a KDNP-től: a Családjogi tv. ne módosuljon aszerint, hogy a bejegyzett élettárs is köteles eltartani partnere gyermekét. Mert szerintük "nem kívánatos", hogy azonos nemű élettársak gyermeket neveljenek. Azzal nem foglalkoznak, hogy a véleményüktől függetlenül számos azonos nemű élettárs nevel most is gyermeket, és hogy a gyermeknek joga van a legnagyobb anyagi biztonsághoz. Ami szerintük nem kívánatos, az számukra nincs, vaskalap.

4. módosító, Szabóné Müller Tímeától (MSZP). Szerinte az rendben van, hogy bejegyzett élettársak nem jogosultak asszisztált reprodukciós eljárás igénybevételére (vagyis egy leszbikus pár nem folyamodhat azért, hogy egyikük mesterséges megtermékenyítéssel megfoganjon), és ez szerinte "életszerű" is (igaz, történetesen az a tény, hogy sok leszbikus pár vállal így gyermeket, és ami van, arra érdekes rásütni a bélyeget, hogy "nem életszerű"), illetve "általánosságban támogatható cél" (homofóbok számára persze, általánosságban). De mivel kevés a petesejt-donor, szerinte lehetővé kellene tenni, hogy bejegyzett élettársak egymásnak, vagy valaki bejegyzett élettársa a testvérének petesejtet adományozhasson. Röviden: ez azért bizarr. Az első eset eleve abszurd, hiszen a másik bejegyzett élettársként nem vehet részt asszisztált reprodukciós eljárásban. A második csak bizarr, és nem hinném, hogy ez a törvény kell hozzá.

5. módosító, Gusztos Péter (SZDSZ) és Donáth László (MSZP): bejegyzett élettársakat is megillethesse a névváltoztatás joga, vagyis különböző formákban felvehessék egymás nevét (átvétel, kötőjeles kettősnév), ahogyan a házastársak.

6. módosító, Gusztos Péter (SZDSZ) és Donáth László (MSZP): ne kizárólag két magyar állampolgár léphessen bejegyzett élettársi kapcsolatra, hanem legyen elegendő, ha a pár egyik tagja magyar állampolgár vagy letelepedési engedéllyel rendelkezik.

7. módosító, Gusztos Péter (SZDSZ) és Donáth László (MSZP): bármely anyakönyvvezetőnél lehessen bejegyzett élettársi kapcsolatra lépni, és ne csak egyes erre kijelölt anyakönyvvezetőknél.

8. módosító: Gusztos Péter (SZDSZ): szövegjavítás, egy benne felejtett hiba javítása.

5., 6., 7.: igen, igen, az lenne jó, ha a Parlament ezekkel együtt fogadná el a BÉK-törvényt, ahogyan azt az LMBT szövetség is javasolta hétfőn.

Igazi vagy?

„Igazi vagy?” – teszi fel a kérdést a mind műfajilag, mind tartalmilag legkülönfélébb írásokat magába foglaló esszégyűjtemény. A kérdések középpontjában „a nő” áll, és mivel ez így van, a kötet legtöbb írása az elkülönítés felől fogalmazza meg álláspontját, nézőpontját. A kötet egyik részében túlnyomórészt a Feldmár András által alapított Nők Iskolája lejegyzett előadásai vannak, míg másik felében az ezen iskola által kiírt Helene Cixuos-pályázat nyertes írásait olvashatjuk. A „Test” fejezet írásai a legalkalmasabbak az esszencialista elkülönítésre, lévén talán a biológiai test a legadottabb, a legnehezebben változó. (De elég csak Feinberg „Kőkemény”-ét elolvasnunk ahhoz, hogy ezt az „adottságot” is rögtön átmenetibbnek tudjuk látni…)

A „Test” fejezet első írásai Feldmártól származnak: írásait ismerem és szeretem. Mégis kétségekkel – a könyvnek a „mersz kételkedni?” is kérdése az „igazi vagy?” mellett, ahogy azt Büky Dorottya, aki Bernát Orsolya és Feldmár mellett szerkesztője a könyvnek, előszavában olvashatjuk – olvasom azt, hogy (maradván a szerző által idézett angol nyelvi példánál) a „beauty” ill. a „beautiful” jelzőt „ma is csak nőkre, csecsemőkre és tájakra vonatkoztatva használják, soha nem férfiakra”. Miért nem „szoktuk” (és ki nem szokta?) pl. férfiakra is használni, miért nem „mondjuk” (ki nem mondja?) azt, hogy „gyönyörű férfi”? Nem csak a nézőpont (ti. heteroszexuális férfi lett megint az alapeset) különbségéről van-e itt szó? Ez egyik apró kritikai megjegyzésem, a vonatkozó részben a nő – férfi (és amit általában ugyanígy adottnak veszünk, hogy ti. a nő a férfihoz, férfi a nőhöz vonzódik…) társadalomban konzervált, fenntartott dichotómiáját látom megnyilvánulni. (Ahogy a nyelvben is lépten-nyomon találni ilyeneket: „férfias határozottsággal”, hogy éppen a könyvből idézzek.)

Hoppál Bori ugyane fejezetben a női orgazmus, női prosztata, női nemi szervek beszéltebb témák mellett arról ír, hogy a menstruáció a társadalomban hogyan válik tabuvá, tiltottá vagy elnyomottá: a „tisztább, szárazabb, biztonságosabb” (reklám)szlogen, vagy a nem újrahasznosítható menstruációs „termékek” léte könnyen kelti azt az érzetet, mintha a menstruáció valami tisztátalan, koszos, lucskos és bizonytalan, a nőt (még jobban) elbizonytalanító valami lenne. Hoppál a menstruációt messze nemcsak testi történésnek tartja, hanem egy lassabb, passzívabb, befelé fordulósabb periódusnak a ciklusban, egy meditatívabb létezésnek, mikor a test erőt gyűjthet és regenerálódhat. Mindennek megélésére azonban a társadalomban nincs lehetőség, ott ugyanúgy „pörögni” kell mindig, és tulajdonképpen a testem ez ellen a pörgés ellen tiltakozik a „hagyj nyugton, hagyj pihenni”-vel. A szülésről szót ejtvén láthatjuk, hogy létezik egy technokratikus, férfiközpontú, medikalizált helyzetet teremtő szülésmodell, és emellett ott van a holisztikus, nőközpontú látásmódja a szülésnek, amely a szülést nem medikalizált kontextusba helyezi, arról nem mint egy vészhelyzet elkerüléséről beszél.

Szendi Gábor jelen könyvben az, aki a leegyszerűsítőbb elképzeléseket adja írásában. Szemlélete szerint a nőé egyebek mellett a szülés és a nevelés. Abból kiindulva, hogy ha a természet nem „tesz” semmit, az agy női agy lesz, a férfi agy kialakulásához pedig bonyolult átalakításokra van szükség, két folyamatot nevez meg: a defemininizációt (női vonások aktív törlése), és a maszkulinizációt (férfi vonások kialakítása). Kilmartin nyomán (The masculine self! – ez ugyanolyan szegregáló, az átmeneteket nem hangsúlyozó cím, mint amilyenné ezen rövid írás nyomán Szendi elmélete válik) két grafikont tesz közzé. A grafikon „női részét” vizsgálva pl. azt állapíthatjuk meg, hogy a homoszexuális és biszexuális nők egy része nagyon defeminin, a másik részük nagyon maszkulin. Tehát akárhonnan nézzük, mindenképp maszkulinok a homoszexuális és biszexuális nők? A heteroszexuális nők pedig azok, akik a legkevésbé defemininek vagy maszkulinok? (A grafikont nézve ez is kikövetkeztethető…) De ugyanígy következtethetünk a grafikon szegregált „férfirészét” vizsgálva is: eszerint a homoszexuális és biszexuális férfiak a legkevésbé defeminizálódnak (azaz a leginkább megmaradnak náluk a női vonások). Szendi olyan kategóriákat is használ, mint „férfiakhoz vonzódó transzszexuális” és „nőkhöz vonzódó transzszexuális”, ill „a szexuális transzszexuális” (sic!), utóbbinak definicíója érdekelne, előbbiek pedig nem igazán elfogadható kategóriák, mivel a szexuális orientáció és a transzszexualitás függetlenek egymástól, azaz „azt kell megmondani”, hogy transzszexuális férfiról vagy transzszexuális nőről van-e szó, nem pedig, hogy kikhez vonzódik. Szendi szegregációját fenntartva továbbviszi kategóriáit: a fiúk/férfiak nála mind a fémjátékokat szeretik, a verekedést, és durva játékokat; racionálisabbak és logikusabb gondolkodásúak, jobb a vizualitásuk és térlátásuk; míg a lányok/nők gyűjtögetők, gyereknevelők, kooperálnak, beszélgetnek, emocionálisak, puha plüssjátékokat szeretnek., agyuk, a női agy empatikus, míg a férfiaké rendszerező és rendszeralkotó. Az empatikus agy gyakorlatias, emberközpontú és anyai stílusú: védelmező és segítő, míg az apa(i stílus) rendszabályozó és fegyelmező. A társadalmi nem fogalma: az a ma már tudományban evidens dolog, hogy ti. olyanná leszünk, amilyenné tesznek minket, Szendi tudományos igényű írásában teljességgel eltűnik, pedig a vizsgált témában egyáltalán nem lehetne elhanyagolható.

A könyv következő fejezetében a Szeretet köré épülnek az írások, és amellett, hogy a határokról sokszor (a legtöbbször) úgy esik szó Feldmár szeretetet és vágyat, akaratot és szexet boncolgató írásában, mint aki úgy Másik, hogy velem ellentétes nemű, létfontosságú tudást meríthetünk a szerzőtől a szeretet, a vágy, és az akarat természetéről. Feldmár következő írása pedig a szeretet csodájáról szól, pl. arról, hogy az iskolában azt nem tanítják: „nem lehet valakit, akivel együtt él az ember, CSAK szeretni”.

Mester Dóra Djamila írása nagyszerű. A melegségtől és a társadalmat övező titkoktól, normáktól eljut ahhoz, hogy hogyan is lehetne teljesebb szexuális életet élni, hogyan tudjuk megélni a szexualitást a maga teljességében. Mint írja, a „”klasszikus” nyugati férfias férfi és nőies nő kettősére épülő társadalmi modell kiüresedett csontos vázként szurkálja testünket”, és amíg a nő és férfi ellenségek, addig nehéz kiegyensúlyozott szexualitásról beszélni. A szexben Mester szerint mindenképpen segítség, ha úgy tekintek nőre és férfira, mint nagyon hasonló lényekre, akik képesek együttműködésre és intim kapcsolatok kialakítására. Mester a szex-pozitivizmust támogatja, ami szerinte annyit tesz, mint elfogadni, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje meg szexualitását, ahogy akarja. Ebből következik, hogy ami nekem jó, az nem feltétlenül jó neked is. De fontos, hogy én tudjam, nekem mi a jó, és ezt merjem veled megosztani.

Yvon Myoken Bec René Girard mimetikus elméletét ismerteti velünk. Girard könyvében, „A romantikus hazugság és a regény igazsága”-ban azt állítja, hogy függőleges közvetítésnél a modell az az ember, akinek a vágyát imitálod. Csak a vágyát utánzod, nem őt – ahogy pl. Julien Sorel tette ezt Napóleonnal. Érdekes megvizsgálni azt, hogy mi történik akkor, ha ez a modell a közvetlen világodba kerül, pl. éppen a legjobb barátod. Akkor az történik, állítja Girard nyomán Bec, hogy megjelenik a rivalizálás. Másképpen: a tükörneuron olyan neuron, ami akkor aktivizálódik az agyban, ha a másik cselekvését szemléljük. A rivalizálással megjelenik az erőszak is, és az emberiség történelme sem szól másról, ahogy a mítoszok, vallások sem. Bűnbak, kollektív vádak, üldözések. A kollektív gyilkosság csak úgy működik, ha az áldozatot bűnösnek kiáltják ki, erre a mechanizmusra a Biblia is rámutat: ha tudod, hogy az áldozat vétlen, akkor nem működik. Girard nyomán Bec azt írja, hogy többé nincs olyan mechanizmus, ami megvédi az emberiséget önmaga erőszakosságától. Olyan szinten vagyunk, ahol az utolsó bűnbak maga a kereszténység, és ez az utolsó korlát is, ami visszatart az erőszak teljes szabadon eresztésétől. Az emberiség a mimézis, az utánzás által elpusztítja önmagát. Mikor az utánzás a riválisra irányul, az gyilkossághoz vezethet, mikor önmagad ellen fordítod, az pszichózis vagy skizofrénia, írja Bec. A terrorizmus időszakában már lehetetlen megtudni, hogy hol fog megjelenni az erőszak, a legnagyobb erőszak, az atombomba, emberek kezében van. Nem tudjuk, mi fog történni, új helyzet előtt állunk. Az emberi erőszak és a természeti erőszak eggyé válik a bolygó felgyorsult pusztulásában, és Girard szerint csak a mimetikus igazságra való ráébredés ébresztheti fel csak az emberiséget. Vagy a zazen. Mikor „mindent abbahagysz, és meglátod, mi történik.” Hogyan térhetünk vissza ahhoz a ponthoz, ahol mindenki mélyen találkozhat beszéd nélkül? – kérdi Bec. A szessinben összegyűjtődik, összeszedődik a tudat. El kell engedni a gondolatokat, nem várni semmire, csak ülni és lenni: itt és most. A nem elérő, nem nyerő tudatról van szó, mikor a nem vágyakozásra vágyunk. Ez az, amit nehéz, de mindenképp érdemes elérni…

A harmadik fejezet címe: „Itt és most”. A fejezetet bevezető írásában Feldmár azt írja, hogy négyen vagyunk az ágyban: a te nőd és férfid, az én nőm és férfim. Mind a négy formában ki kell jönnünk egymással.. Második, fejezetbeli írásának középpontjában a Philip Larkin költő által használt, pénzre vonatkozó „megfagyott vágy” áll.

Sterk Barbara rövid írásában a technikai felfedezéseket kísérő retorikákat veszi szemügyre. Akár az internetet, akár a távírót, telefont nézzük, a köréjük ágyazódó narratívák hasonlítanak egymásra: pl. indokolatlan optimizmusukban, vagy a technikai haladás pozitív következményeibe vetett hitükben. A jövő pedig mindig aktív ágensként szerepel, mint aki már előre kialakította magát, és az embereknek csak hátra kell dőlniük és élvezniük.

Lelkes Zoltán jobbára a pénzről ír, hangsúlyozza a nők kisebb keresetét: diplomás nők is átlag 27,4%-al kevesebbet keresnek, mint diplomás férfi munkatársaik. Lelkes a pénzzel kapcsolatban a „flow”, azaz áramlatélmény megvalósulásának feltételeit, a tudás és a mozgástér egyensúlyát szorgalmazza. Ha ez megvalósul, akkor ugyanis az egyén is képes boldog lenni. Fel kell készülni az öngondoskodásra a pénz kontrollálásával és a megtakarítással, a befektetésekkel. Lelkes hasonlóan fontosnak látja az önismeretet is: rögzítsük, hogy mik a céljaink, mi a munkánk, és hogyan látjuk a kockázatot. Erre különböző stratágiákat ad meg.

Végezetül pedig a nyertes pályázatok előtt Büky Anna előszavát olvashatjuk a kreatív írás, az írástudás/-képesség fontosságáról, majd Jakab Gyöngyi, Daróczy Gabriella, Gál Éva, Grossman Eszter, Bereményi Réka, Hoppál Bori és Singer Magdolna írásait olvashatjuk a kötet végén.

Ami pedig engem illet: kétségeim és a fenntartásaim változatlanok.

Magyar LMBT szövetség, bejegyzett élettársi kapcsolat

Ma délelőtt tartotta első sajtótájékoztatóját a kilenc LMBT szervezetet tömörítő Magyar LMBT Szövetség.

A Szövetség képviselői ezután részt vesznek a Parlament emberi jogi bizottságának ülésén: itt a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatot tárgyalják ezekben az órákban.

A Magyar LMBT szövetség véleménye a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatról:

20090309-MLMBTSZ-velemeny-beka.pdf

A bejegyzett élettársi kapcsolat és a jövő hét

Hétfőn tárgyal az Országgyűlés emberi jogi bizottsága a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslatról, amelyet az alkotmányügyi bizottság már átengedett. Azután a parlamenti vita következik, majd a szavazás, amelynek során az MSZP-frakció nagy része és az SZDSZ-frakció egésze remélhetőleg támogatja a törvény elfogadását.

A Magyar Hírlap beszámol a Fidesz állásfoglalásáról:

Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője lapunknak azt mondta: az igazságügyi tárca hibásan értelmezte a testület határozatát. Az ellenzéki párt – a KDNP-vel együtt – biztosan nem fogja megszavazni a jogszabályt, azonban az MSZP–SZDSZ vélhetően igen, így kevés az esélye, hogy a parlamenti többség elutasítja az új intézmény bevezetését.

Répássy szerint továbbra is az a probléma a törvényjavaslattal, hogy a házasság szintjére emeli az azonos neműeknek elérhető regisztrációt. "Ez értékválasztás kérdése. A Fidesz szerint éles határvonalat kellene húzni a kettő közé. A homoszexuális párok kapcsolatait nem családjogi, hanem vagyonjogi-gazdasági kérdésként kellene kezelni" – mondta az ellenzéki politikus. Hasonló véleményen van Szabó Endre, a NOE elnöke, aki úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy nem hagyják annyiban a dolgot, és ismét az AB-hoz fordulnak majd a jogszabály megsemmisítéséért.

Répássy szerint tehát az igazságügyi tárca hibásan értelmezte a decemberi AB-döntést. Ez a bekezdés nem tartalmaz semmilyen érvet, hogy miben is rejlene a tévedés. Azután viszont közli, hogy az a probléma, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat a házasság szintjén volna. (Pedig nem volna ott: 1. nem házasság volna, hanem valami más; 2. nem teszi lehetővé, hogy azonos nemű párok hivatalosan is együtt neveljenek gyermekeket.) Holott az AB döntése ezt mondja: Az azonos nemű személyek számára azonban, akik az Alkotmány alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak az Alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48-49.]. A csúsztatás után még jön egy homofób kitétel arról, hogy az azonos nemű párokkal kapcsolatban nem volna szabad a család jogintézményéről beszélni, majd a NOE reménytelen kis harca (hiszen az előző számos homofób érvet felvonultató kifogásaiknak sem adott helyt az AB döntése). Egyetlen dologban egyetértek Répássy Róberttel: ez értékválasztás kérdése. Abszolút az, hogy valaki egyenlő jogokat akar biztosítani az ország állampolgárai számára, vagy éppen kirekesztő, másokat alapvető jogaikban korlátozó nézeteket akar propagálni.

Nőnap a Blahán

Közzétesszük:

A virág nem elég!
A NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Stop-Férfierőszak Projekt munkatársai nőnap alkalmából demonstrációt szerveznek a Blaha Lujza téren, 2009. március 8-án vasárnap, délután három és négy óra között. A nőnapról kevesen tudják, hogy eredetileg munkásnők tiltakozása hívta életre, akik azért harcoltak, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetést kapjanak, mint a férfiak. Mára a nőnap eltávolodott eredeti tartalmától, pedig a ma, Magyarországon élő nők ügyében is bőven van még miért harcolni. A mai magyar társadalom berendezkedése azon alapszik, hogy a nők kevesebb szabadsággal és joggal rendelkeznek, mint a férfiak, és így gyakori a párkapcsolaton belüli erőszak, elterjedt a prostitúció, és a nők elleni erőszak halálos áldozatainak száma évről évre átlépi a 100 főt. Továbbá a mindennapjainkat átszövik azok a jelenségek, amelyek mellett hajlamosak vagyunk elmenni, mint például a szexista reklámok, vagy a nők elenyésző száma a döntéshozatalban. A nők elleni erőszak évente mintegy 400 000 nőt érint Magyarországon. Vasárnapi demonstrációnk célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy egy nőnapi virág nem elég, valós változásokra van szükség annak érdekében, hogy a Magyarországon élő nők ugyanolyan jól és biztonságban élhessenek, mint a férfiak.