Az erőszakos elem

A Népszabadságban megjelent egy cikk egy nemi erőszakkal és annak intézményi kezelésével foglalkozó kutatásról, amelyet a téma ismert kutatója, Liz Kelly vezet, és Magyarország is részt vesz benne. Szordinós ténymegállapítások vannak a cikkben: igen, Svédországban valószínűleg nem azért fordul a rendőrséghez 23-szor annyi megerőszakolt nő, mint nálunk, mert a svédek olyan erőszakosak, hanem sokkal inkább az a helyzet, hogy nálunk nagyon-nagyon kevés nő tesz feljelentést; és igen, az esetek túlnyomó többségében akkor emelnek vádat az elkövető ellen, ha az áldozatnak nem ismerőse és pláne nem hozzátartozója (partnere, volt partnere, férje vagy volt férje), és ha alacsony iskolázottságú. Ami azt jelenti, hogy ha az erőszakot elkövető és a megerőszakolt nő ismeri egymást, netán valaha szexuális kapcsolat is volt közöttük, és / vagy az elkövető iskolázott, akkor az ügy nem nagyon jut túl a rendőrségi vagy ügyészségi szakon, vagyis nem kerül bíróság elé. És mivel ez a helyzet, és mivel erről sokan tudnak, nem teszik ki magukat egy megalázó tortúrának, és nem fordulnak a rendőrséghez.

Érdekes olvasmány a cikket kísérő kifogáshalom, pl.:
* a bizonyítékok persze nem összehasonlíthatók, minden eset egyedi (és akkor már nem is lehet vizsgálni az olyan sokatmondó mintázatokat, mint pl. az összefüggés az elkövető és az áldozat közötti kapcsolat szerint, vagy az elkövető társadalmi státusza);
* vagy hogy a CEDAW ajánlása nem megfogadható, mert az erőszak nem egyenlő azzal, hogy az áldozat nemet mondott, nem egyezett bele a szexuális kapcsolatba (ahogyan nagyon sok országban van ez), hanem látni kell az "erőszakos elemet".