"Ez nem az ő ügyük"
A fiú úgy döntött, hogy nem "provokálja" őket tovább, előre ment közvetlenül a sofőr közelébe.
A "provokálás" kifejezés idézőjelben van ugyan, de szerintem még így is problematikus. Megerősíti, hogy az erőszakot valamiféle provokáció váltja ki, még ha csak idézőjeles is. A fiú, ha ép az önértékelése, és miért ne volna az, nem azt gondolhatta, hogy ő a támadóit provokálja. (Mondjuk a bántalmazott nőknek annyiszor mondják ezt, hogy lassan sokuk el is hiszi, hogy az ő viselkedése váltja ki az erőszakot.) Azért ment előre, a sofőr közelébe, mert segítséget várt, mert félt, és segítséget kellett volna kapnia.
Az egyik lány - ő osztotta meg lapunkkal a történetet - odament két békésen üldögélő fiúhoz, hogy ne hagyják, hogy agyonverjenek valakit előttük. Azt a választ kapta, hogy "ilyenekbe jobb nem beavatkozni". (...) A szemtanú szerint a buszon tehetetlen csend volt, csak az ütések puffanása hallatszott. Végül a sofőr kinyitotta az ajtókat és a lányok leszálltak az áldozatokkal. A kopaszok megunhatták a dolgot, mert nem mentek utánuk, csak az elhaladó buszból ordítottak még ki.Tehetetlen csend. Most az jutott az eszembe, hogy egyszer-kétszer én is voltam már szemtanúja utcán annak, hogy egy bántalmazónak tűnő férfi ordítozott egy nővel, aki meg bántalmazottnak tűnt, és nem tudtam olyankor semmit sem tenni. De ilyet, konkrétan valakinek a verését nem láttam. Azt hiszem, nem tudnék néma maradni. Nehéz az ilyesmit elképzelni -- hogy én mit tennék, ha...
Kérdés: a sofőrnek nem lett volna az a dolga, hogy megálljon és leszállítsa a bántalmazókat? Illetve rendőrt hívjon? Azt remélném, hogy ilyen esetben ez a kötelessége...
Node ezután megszólal a megkérdezett kriminálpszichológus.
A szkinheadektől idegenkedik az emberek többsége, de sajnos a feketéktől is - állítja Bilkei Pál kriminálpszichológus. Szerinte ezért nem avatkozott közbe más: az utasok úgy érezték, hogy ez nem az ő ügyük, intézzék el egymás között. - Ha a lányokat bántották volna, biztos többen sietnek a segítségükre - tette hozzá. Azt mondja, hogy ha a sértett gyerek, vagy valamilyen okból jóval gyengébb, mint a támadója, szintén nagyobb esély van arra, hogy valaki segít. De ha felnőttek verekszenek, még ha az egyik agresszíven támad, a másik pedig csak védekezik is, kisebb a valószínűsége, hogy valaki közbelép.
No. Szóval az emberek többsége idegenkedik ettől is, attól is. Az emberek többsége, ez az alaktalan massza, a normalitás letéteményesének gondolja magát. És idegenkedik. Ne legyenek túl hangosak a verők, ne kelljen őket észrevenni, de ők legalább nem feketék, mert ne legyenek az emberek feketék se. Ez az "ez nem az ő ügyük, intézzék el egymás között" persze pontosan az az "érvelés" (inkább lerázás), ami a családon belüli erőszak, a nőbántalmazás esetében is megjelenik. Megjegyzem: egyrészt nem igaz, hogy ha "lányokat" bántanak, akkor többen a segítségükre kelnek. Hallottam olyan történetet, ami azt igazolja, hogy nem így van. Másrészt: ha nőket bántanak közönség előtt, akkor mindenki azt hiszi, hogy a dolog családon (kapcsolaton) belül történik, és ezért nem kell beleavatkozni. Nem véletlenül mondta egy ismerősöm, hogy alaptananyag bántalmazás esetén, mármint ha valakit pl. szexuálisan zaklatnak nyilvános térben, hogy magázva beszéljen az illetőhöz, mert akkor többen odafigyelnek rá. Ha tegezi, szidhatja, elutasíthatja akárhogy, senki nem néz oda.
Megjegyzés: amikor valaki ver valakit, aki védekezik, az nem verekedés, hanem verés.
Ennek ellenére állítom, hogy a busz utasai nem voltak rasszisták, nem értettek egyet a támadókkal - hangsúlyozza a pszichológus.
Ja, jó. Az emberek idegenkednek a feketéktől, de nem rasszisták. Jó tudni, ugye?
Szerinte mindössze arról van szó, hogy éjszaka, bezárva egy buszba, nagyon nehéz felállni és közbelépni.
Miért, vajon mikor könnyű? És megint csak: a busz nem repülőgép, meg tud állni, lehet hozzá rendőröket is hívni.
Ha valaki nem azonosul érzelmileg az áldozattal, ahogy a félvér fiú tette, egyedül nem fog segíteni. - De ha ketten döntenek úgy, hogy közbelépnek, akkor szinte biztos, hogy az egész busz a támadók ellen fordult volna - állítja Bilkei Pál. Tapasztalatai szerint nem lett közönyösebb a társadalom az agresszióval szemben: néhány évvel, évtizeddel korábban sem avatkoztak volna többen közbe. - Ez még csak nem is magyar sajátosság, ez általános emberi tulajdonság - tette hozzá.Hm. Én azt mondanám, hogy nem lett kevésbé rasszista és közönyös a társadalom. Viszont tényleg így volna mindenhol? Nem hiszem.
Címkék: Nira, Rasszizmus

9 megjegyzés:
Én néha azért nem merek köbelépni, mert aztán engem is megvernek.
Néha meg azért nem, mert úgyse történik hatásos fellépés a bántalmazó ellen, és azt is csak az áldozatain boszulná meg, hogy egyáltalán rá mertek szólni.
A "ha az áldozat kisebbségi a támadó rasszista" sablont sikerült egy újabb szintre emelnetek, szerintetek ha az áldozat kisebbségi akkor már a külső szemlélődő is automatikusan rasszista. Tovább színesíti a képet, hogy ezt egy krominálprszihológus véleménye ellenében írjátok.
(természetesen a támadók rasszisták ez egyértelmű)
Ha egy középkorú heteroszexuális fehér férfit vernek, akinek nincs semmilyen "védendő tulajdonsága" akkor kevésbé kellett volna másnak közbeavatkozni? Vagy szerintetek többen közbeléptek volna? A szemlélődők nem féltek jogosan attól hogy ők lesznek a következők? Ahogy a félvér fiú is az lett és nem a félvérsége hanem a közbelépése miatt.
Nem ezt írtam, Névtelen. A külső szemlélődő lehet, hogy csak fél, de amúgy nem rasszista. Csakhogy a kriminálpszichológus magasröptű véleménye az volt, hogy "az emberek idegenkednek a feketéktől", és ez is az oka, hogy nem avatkoznak ilyen esetekben közbe -- ami szerintem egészen konkrétan egyenlő a rasszizmussal. Ő meg azt mondja, hogy nem. Amúgy sosem értettem azokat, akik ilyen tekintélyelvű szövegekkel jönnek, hogy hű, egy kriminálpszichológus véleménye ellenében. Nekem is van pár diplomám és hangzatos címem, és akkor mi van? Az érvek érvek, itt nem doktorátuslobogtató csatákat szoktunk vívni, még ha te ebben gondolkodsz is.
Másrészt: konkrétan előfordul, hogy nácoid ruhás emberek középkorú fehér heteroszexuális nem-hajléktalan férfit vernek az utcán? Ilyenkor is kéne valamit csinálni, és azt gondolom, hogy akárkit vernek egy buszon, a sofőrnek rendőrt kellene hívnia, vagy legalább vmelyik utasnak. Csakhogy ez a beszámoló egy rasszista támadásról szól.
Másrészt: honnan tudod, mi motiválta ezeket a verőlegényeket? Hogyan állíthatod, hogy a félvér fiú félvérségének köze sem volt ahhoz, hogy őt is verték, amikor épp a másikat is rasszista szólamokkal pécézték ki?
"Ha valaki nem azonosul érzelmileg az áldozattal, ahogy a félvér fiú tette, egyedül nem fog segíteni. - De ha ketten döntenek úgy, hogy közbelépnek, akkor szinte biztos, hogy az egész busz a támadók ellen fordult volna - állítja Bilkei Pál."
A négy lány hány embernek számít?
Egyébként ebben az is durva tényleg, hogy a sofőr nem tett semmit, holott sztem nagyon is kötelessége ilyenkor rendőrt hívni, ráadásul ezt ő eléggé feltűnés nélkül megteheti a vezetőfülkében. Én őt is jócskán elmarasztalom ebben a a történetben.
Aztán a sofőrt is megverik, őt mindíg megfogják találni a bosszúállók a buszban. Szerintem kamera kéne a buszokra, az hátha visszafogná a bűnözést.
A négy lány csak szóban próbált segíteni (vagyis másoktól várták a segítséget tettekben), de azzal nem érnek el semmit. Ezek csak abból értenek, hogy ki az eősebb náluk. Ha meg sokan támadnak ellenük, akkor összeszedik a haverjaikat, és úgy támadnak vissza.
A többi utas is valószínű gyakran teszi meg azt az utat busszal (éjszaka valószínű hazafele tartottak), így rajtuk is meglehet könnyen bosszulni, ha közbelépnek.
Ugyan kérem, ezek piti bűnözők, nem valami maffia. Túl sok B kategóriás krimit néztek az ertélellen... :) A sofőrnek pedig zárható fülkéje van, és ha lekapcsolják a rendőrök a hőbörgőket a köv. megállónál, akkor már SENKI nincs veszélyben.
Piti bűnözők is rátudnak szállni valakire. A sofőr meg nem a fülkében alszik, hanem kiszáll a buszból stb.
Nemgyakran nézek krimiket, "csak" túl sok gyilkosság történt a környéken, ahol laktam.
Megjegyzés küldése
A megjegyzéseket előzetesen nem moderáljuk (megjelenésük után viszont esetenként igen: lásd moderálási alapelveinket). A megjelenés néhány percet vesz igénybe.
<< Főoldal