2008. szeptember 20.

Feminista új hullám és vérfarkas spotting

Volt egy beszélgetés csütörtök este a Pallas Páholyban, amit kétféleképpen harangoztak be. Egyrészt a Bozzi-Czene párossal lehetett beszélgetni "Elsikkasztott feminizmus" c. művükről, amiről a Femináriumon már megemlékeztünk röviden és hosszan. (Nem én, mert én nem olvastam a könyvet, bevallom, azóta sem).

Másrészt ugyanazon a helyen és időben alakult meg az "Európai Feminista Kezdeményezés." Erről a Népszabadságban Czene Gábor írt cikket. Igen, ugyanaz a Czene, aki az Elsikkasztott feminizmus egyik társszerzője.

A Népszabadság cikk alapján ígéretesnek tűnik az új szervezet, szerintem is nagyon kéne már egy munkavállalói jogok védelmével és a kapitalizmus kritikájával is foglalkozó feminista szervezet, sok sikert kívánok nekik!

Azt viszont csöndben megkérdezem a Népszabadság vérprofi munkatársaitól, hogy ugyan mi a bús francért nem készítettek képeket az Európai Feminista Kezdeményezés magyarországi csoportjának alakuló összejövetelén, vagy ha készítettek, akkor mért nem azokat használták fel a cikk illusztrációjaként?

A cikk mellett kinyomtatott képen ugyanis vagy a 2007-es vagy a 2006-os "Tizenhat Akciónap a Nemi Alapú Erőszak Ellen" elnevezésű rendezvénysorozat utcai demonstrációjának kezdete látható, ott figyelek a képen én magam is, hehehe. A Néma Tanúk néven ismert piros női sziluetteket pedig a NANE Egyesület készíttette évekkel ezelőtt, és azóta is minden évben legalább kétszer (március 8 és november 25-e körül) az utcára vonulnak velük NANE aktivisták és más, a nemi alapú erőszakkal szemben fellépni kívánó emberek. Akik Czene Gábor szerint keveset hallatják a hangjukat. (Sóhaj.)

Címkék: , , , ,

1 megjegyzés:

Anonymous Statler írta...

Konzultáltam néma tanú-cipelő társammal :) és arra jutottunk, h talán mégis helyreigazítást kéne kérni. Szted?

2008. szeptember 22. 15:33  

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előzetesen nem moderáljuk (megjelenésük után viszont esetenként igen: lásd moderálási alapelveinket). A megjelenés néhány percet vesz igénybe.

<< Főoldal