2008. május 16.

Kalifornia és a világ más pólusai

Kalifornia Legfelsőbb Bíróságának tegnap meghozott döntése szerint alkotmányellenes az a két törvény, amely a házasságot csak heteroszexuális pároknak teszi lehetővé -- vagyis az azonosnemű pároknak alkotmányos joga, hogy összeházasodhassanak. Hír a New York Times-ban. (A cikk baloldalán, a Multimedia felirat alatt képek láthatók a bíróság épülete előtt gyülekező ünneplőkről.) Úgy tűnik tehát, Kalifornia lehet a második állam (Massachusetts után) Amerikában, ahol az azonos nemű párok is házasodhatnak. A világ más országai közül pedig a Dél-Afrikai Köztársaságban, Kanadában, Spanyolországban, Belgiumban és Hollandiában van ehhez joguk.

A cikk első oldalának utolsó mondata szerint még az állam republikánus kormányzója (igen, Arnold Schwarzenegger) is azt nyilatkozta, hogy nem szándékozik megtámadni az LB döntését.

Hát ilyen is van.

No meg olyan országok is vannak, ahol a melegfelvonulások jogáért és a résztvevők rendőri védelméért kell felemelnie a szavát az Amnesty International-nek.

Demagóg, tudom, de amikor a kaliforniai hírt olvastam, megjelent előttem San Francisco, meg Berkeley és Oakland, pezsgő-nyüzsgő kaliforniai városok, a maguk kulturális életével és egyetemeivel; aztán meg a mi K-Európánk, meg Magyarország, mint egy szürke gyártelep, ahol ünnepséget tart a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, amely, úgy tűnik, nem a nagycsaládosok érdekképviseletére költi a pénzét, hanem arra, hogy jogászokkal beadványt írasson az Alkotmánybírósághoz, hogy ne legyen azonos nemű párok számára még regisztrált élettársi kapcsolat sem effelé. A gyártelepi ünnepségen meg beszédet mond Sólyom László, ez is benne van a szürke képben. Jobb azért a fenti államokra és országokra gondolni.

Címkék: , , , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előzetesen nem moderáljuk (megjelenésük után viszont esetenként igen: lásd moderálási alapelveinket). A megjelenés néhány percet vesz igénybe.

<< Főoldal