Harold Norse (1917-2009)

Van az a fura szokásom, hogy elolvasom a lapokban a gyászjelentéseket, akkor is, ha fogalmam sincs, ki az, akiről szólnak, mert ezt valamiképpen az utolsó alkalomnak érzem, hogy megtudjam, legalább utólag, ki volt az illető. Így olvastam Harold Norse-ról nemrég a Guardianben. Beat-költő volt és kicsit mindig a háttérben, a sikeresség/elismerések közelében, ahogy a cikkből kiderül -- de azért mindig kimaradt valahogyan az igazi sikerből. Nem tudom elhelyezni az amerikai költészetben és nem tudom megítélni a verseit sem (kettőt olvastam el, ezekre hivatkozik a cikk), de a kimaradás oka lehet az is, hogy meleg volt, hangsúlyosan és vállaltan meleg.

Valamelyik éjszaka, amikor már nem bírtam a munkámmal haladni, gyorsan lefordítottam a két hivatkozott versét, hétvégi olvasnivalónak.

Az elsőről azt írják, hogy olyan maszkulinitás-stúdiumvers, anti-maszkulinitásvers; a második meg csak szép, nápolyi barangolásáról szól, ötvözi a klasszikus formaszeretetet és a laza csevegést, ahogy a benne szereplő garázs olajos rumlijában is ott van egy klasszikus fríz.

1.

Nem vagyok férfi

Nem vagyok férfi, nem vagyok kenyérkereső, családfenntartó, vásárlóerő.
Pattanásos a bőröm, kicsi a farkam.
Nem vagyok férfi. Nem szeretem a focit, a bokszot és a kocsikat.
Szeretem kifejezni az érzéseimet. Még át is szoktam ölelni a barátaimat.
Nem vagyok férfi. Nem játszom el a nekem szánt szerepet, üzenhet bármit
a Madison Avenue, a Playboy, Hollywood és Oliver Cromwell,
nem a tévé alakítja, hogy viselkedem.
Nem vagyok férfi. Egyszer lelőttem egy mókust, de megesküdtem,
hogy ilyet nem teszek soha többé. Nem ölök. Nem eszem húst. Rosszul vagyok a vértől.
A virágokat szeretem.
Nem vagyok férfi. Nem voltam katona, inkább börtönben ültem. Nem ütök vissza, amikor az igazi férfiak megvernek és lebuziznak. Nem szeretem az erőszakot.
Nem vagyok férfi. Nem erőszakoltam meg nőt. Nem utálom a feketéket.
Nem érzékenyít el a zászlólengetés. Nem hiszem azt, hogy Amerikát
szeretni vagy elhagyni kell. Én inkább nevetek rajta.
Nem vagyok férfi. Nem volt még tripperem.
Nem vagyok férfi. Nem a Playboy a kedvenc lapom.
Nem vagyok férfi. Sírok, ha bánatom van.
Nem vagyok férfi. Nem érzem magam többnek a nőknél.
Nem vagyok férfi. Nem hordok fecskét.
Nem vagyok férfi. Verseket írok.
Nem vagyok férfi. A békéről és a szeretetről meditálok.
Nem vagyok férfi. Nem akarlak megsemmisíteni.

2.
Ezt itt találtam:
http://www.abalonemoon.com/norse.html

Klasszikus fríz egy garázsban

Ballagtam a városban bús barna nagykövetségek
paloták és tuják között
balkonládákban növesztett pálmafák alatt
a meleg szinte
tapintható volt

gyerekek követtek rosszcsontkodó
bűnös arccal
americano tengerészeket

- nerval jutott az eszembe tends-moi le pausilippe
et la mer d'Italie meg hogy egy
hegyen lakom a posillipón egy gengszter
táncterme alatt
sok tengelicével

a nápolyi öbölben
egy kőkunyhóban
tufabarlangok fölött amelyekbe a tenger
betört telente édes gerardom
száz év alatt
csak nagyobb lett a pusztítás

a torony omlik, a nap sötét
kétségbeejtő a hangszóró megfojt mindent
madarakat sziklákat barlangokat
minden gengszterek kezén
de én jól elálmodozom
ennyi szépséges pusztuláson

mentem gyúlékony sikátorokban tele mosott ruhával
sárga tökkel az ablakokban
omladozó kőfalak, háború nyomai között
az emberi romlottság
milyen súlyos és reménytelen, nevetnem kell

amikor olajoskannák és zsíros rongyok
kerekek, tengelyek között egy garázsban hirtelen
egy klasszikus fríz meztelen figuráit
pillantottam meg
egy szétberhelt autó
alkatrészei között!

tökéletes! és milyen fura! ez a garázs
elnyelt egy szarkofágot!
a szerelőt aki nyugodtan szórja
a festéket
egy autó lökhárítójára,
lapithák és kentaurok nézik figyelmesen!

hogy árad
a nemgondolkodó hús!
az őszinte combok! afrodité
szeme!

a földközi térség mítosza
volt abban a garázsban
ahol az izmos barna ifjak nem láttak semmi szokatlant
munkájuk közben
halott hősök és istenek között

de én láttam, ott volt hermész
a földön egy olajfolt szivárványában
ott tükröződött
és szibilla vad haja
bugyogott kifelé a sok szó a száján
súlyosan csak aztán belefulladt mind
az autók zúgásába

Női ruhában

Hümm. Letartóztattak és valószínűleg alaposan megvertek egy orosz művészt, mert női ruhában ábrázolta Putyint -- írja a Prae.hu. Azt nem írják, hogy ezzel mit szándékozott mondani, de azt igen, hogy kormánykritikusnak tartják. A női ruhában való ábrázolás tehát kritika -- de miért is? Miért biztos, hogy a női ruha a művész ellenérzéseit tükrözi? Ha pedig így van, a művésznek ellenérzései vannak, akkor miért éppen a női ruhába öltöztetéssel fejezi ezt ki? Miért nem mondjuk főrendőrnek vagy afféle Döbrögi uraságnak öltözteti kritikája tárgyát? A hab a tortán, hogy a női ruhába öltöztetést a rendőrség "mocskolódásnak" nevezi. A legjobb esetben a művész viccelni akart, és megmutatni, hogy a rendőrség /az állam nem érti a humort, aminthogy nem is érti. De akkor a cikkíró sem. Rossz esetben meg, mondanom sem kell, az van, hogy a női ruha degradálja a hatalmas férfit.

Megfosztva, avagy feminista félelem?

Megjelent az eheti ÉS-ben Joó Mária és Huszár Ágnes válaszával együtt - Fuchs Anna cikkére reagáltunk.

Az én válaszom:

" „A többségnek nincs joga megfosztani a kisebbséget a jogaitól. A jog szerepe éppen az, hogy megvédje a kisebbséget a többség elnyomásától” – idézi Fuchs Anna Ayn Randot. Nagyon is egyetértek. Cikkében Fuchs Annának viszont sajnos nem sikerült elkerülnie a szerinte posztmodern feministákra jellemző személyeskedést, akik a nekik nem tetsző véleményeket bizonyos nézőpontnak tulajdonítják (a fehér férfinak). Fuchs Anna csak ennyit ír: „Mulvey hisztérikus programja”, és szerinte ebben a megfogalmazásban semmilyen nézőpont-tulajdonítás nincsen, kritikája szigorúan szövegeken alapul. De hagyjuk a személyeskedést, csak még egyet: valószínűleg félek a szavaktól, mikor azt merem állítani, hogy a „hisztérikus” jelző Fuchs gondolkodásmódját tükrözi.
Fuchs szerint a kifejezés szabadságához tartozik, hogy a nők szexuális tárgyként szerepelhessenek a reklámokon, és így ésszerűtlen betiltani az ilyen reklámokat, mert azok az egyén „klasszikus” szabadságjogán alapulnak. Ám Fuchs arról nem ejt szót, hogy ki ez az egyén (szerinte lényegtelen, hogy általában ki szokott ábrázolni kit) – lényegében nem a nő, hanem a reklámipart (is) irányító férfi. De hát Fuchsnak bizonyára természetes, hogy a férfiakat nőkkel kell megvásárolni: magukra vessenek a nők, amiért nem reklámoznak férfiakat szexuális tárgyként, hogy megvásárolhassák a nőket. Ugyanis bizonyára ez lenne a méltó reakció Fuchs szerint. Cikkében Fuchs azt állítja többek között, hogy a posztmodern feministáknak nyelvvel is való foglalkozása ezen feministák félelmét jelenti a szabadságtól, és hogy küzdelmük a férfiuralom ellen sem áll másból, ellentétben más feministákkal, mint a szavakkal való hadakozásból. Nem szeretném, mert nem tudom magamat körülhatárolni, hogy milyen feminista vagyok. Nekem elég annyi, hogy a nők jogaiért küzdök, és azért, hogy ne legyen patriarchátus. Nagyon sértőnek találom Fuchs szembeállítását, mely szerint a nők „igazi” elnyomása egy általa idézett szomáliai eset, míg Nyugaton a nőknek egyáltalán nem valósul meg semmilyen elnyomása. Valójában Fuchs, különbséget téve kultúrák között, egyes elnyomásokat lényegtelennek nyilvánít, másokat meg nem. Sajnos nyilvánvaló, hogy vannak olyan országok, ahol a nőknek, a nőnek sokkal több mindent szabad, és vannak olyanok, ahol a mai napig semmit. Ez utóbbi ellen nem küzdeni, nem összefogni, nem tudomást venni róla a nőknek és férfiaknak szörnyű lenne. Nagyon nem lényegtelen kérdés, hogy a nők közösségének, a nőknek egyes országokban mit szabad és mit nem. Az idézett szomáliai példa is „ezen múlik”: benne mihez volt joga (semmihez) a kislánynak, őt hogyan kezelték a valószínűleg férfi bírák. Fuchs szerint bűn közösségi jogokat követelni a nők számára. Szerintem pedig, ha egy jogot közösségi alapon tagadnak meg egy egyéntől (csak azért nincs ehhez vagy ehhez jogod, mert nő vagy, azaz a nők közösségéhez tartozol), akkor ezt a jogot közösségi alapon kell felállítani. Egy kisebbség esetében nincs értelme különválasztani a személyt a közösségtől, személyes jogokat a közösségi jogoktól. Ha nekem, mint személynek, aki nő vagyok, kevesebbet szabad, csak azért mert nő vagyok, akkor azon a helyen a nők közösségének is kevesebbet szabad, csak azért, mert ők nők. A Rand-idézetet alkalmazva a férfi többségnek nincs joga ahhoz (sem), hogy megfossza nők kisebbségét attól, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy őket szexuális tárgyként ábrázolják, olyanként, mint akik a férfiak igényét elégítik ki. Márpedig ha akár a mindennapi élet, akár az azt/annak mentalitását valamiféleképpen tükröző, arra rájátszó reklámok a nőknek ilyen szerep-redukciót kínálnak, akkor a férfiak ezekben megfosztják a nőket a kifejezés szabadságától, és egyféle szerepet kínálnak fel nekik. Nagyon jó konkrét példa erre a „Play” márkanevű óvszer, amin még csak nem is egy pár, hanem egyetlenegy nő reklámozza az óvszert. (Férfiakkal miért nem reklámozzák az óvszert?) Elég könnyű a termék neve és a szexisnek ábrázolt nő közt összefüggést találni. De Fuchs szerint mindez az egyén, történetesen a férfi kifejezésjogához tartozik, természetes, hogy így van, és így is kell maradnia. Szerintem sem a reklám, sem a való élet nem lényegtelen, és egymástól nem elválasztható kérdés: a reklám a való életet tükrözi. És bizony, sehol, semelyik országban sem állítható, hogy a nők ne lennének elnyomva ilyen vagy olyan mértékben. Magyarországon is az a természetes, a nagy átlagra jellemző, hogy a nő főz a család minden tagjára. A nő marad otthon a gyerekekkel, mert a nő kap kevesebb fizetést, és mert ez a természetes női szerep, az alapértelmezés, a „default” mind a férfiaknál, mind a nőknél. (Csak egy hivatkozás a sok közül: http://nol.hu/belfold/lap-20090317-20090317-19) Az pedig, hogy a férfi hősök is szépek, még nem elég ahhoz, hogy ne tudjuk, a mai napig a filmekben (is) elég általános, hogy a gyerekekkel a nő marad otthon, a nő várja a férfit meleg étellel, és ha fordítva lenne, akkor az nem lenne szokványos, talán még mindig viccesnek is hatna (lásd pl. A három férfi és egy bébi esetét - rendezte Leonard Nimoy, 1987 -, ahol a helyzetkomikum éppen azon alapul, hogy a három férfi egyedül marad a kisbabával). A teljes jogegyenlőség, a választás joga ahhoz, hogy nekem, mint nőnek, milyen és melyik szerep a jó, még mindenhol messze van, és minden országban küzdeni kell az ellen, hogy ezt férfiak határozzák meg. "

Talán hasonló vita lesz ismét kibontakozóban az ÉS hasábjain, mint annak idején a magyartanításról? Én úgy látom, hogy az előző ÉS-beli "nős", női szerzős vitához képest nem sok minden változott, sem az irodalomtörténészek, irodalomkritikusok, sem a szerzők többségének hozzáállásában. Az antifeminizmus megmaradt, a feminizmus mint ellenség, ami fenyegető, és ami ellen küzdeni kell, szintén. És természetesen a felsorolt foglalkozásnevek alatt nőket is és férfiakat is értek vegyesen.

Varsói pride

Kis összefoglaló az Euronewson.

Ott mintha egy kicsit javulna a helyzet. A hatóságok már nem tiltják be a menetet, az ellentüntetők pedig nem verik szét... És jövőre Varsóban lesz az EuroPride.

EP választási honlap és LMBT-index

Elindult a Magyar LMBT Szövetség EP-választáshoz kapcsolódó honlapja. (Bővebben itt lehet róla olvasni.)

Az oldal az európai választások után sem szűnik meg. Készítői folyamatosan bővülő információforrásnak szánják, "amely részletes és megbízható információkkal látja el a politika iránt érdeklődő meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű embereket, illetve a melegjogok érvényesülését figyelemmel kísérő szélesebb közönséget".

Rádióműsor a 'lombikprogram' TB támogatásáról

Május 29-én, pénteken délután az MR1 Kossuth rádió 15.15-kor kezdődő Közelről című műsorában két celeb egészségügyi szakember fog vitázni az ún. lombikprogramokról, azaz a mesterséges megtermékenyítés egyik formájáról de főleg az ehhez járó állami támogatásról. A két celeb: Somody Imre és Kaáli Géza, a Kaáli intézet vezetője. Kiváncsi vagyok, hogy megkérdeznek-e például nőket is, meg a téma megközelítésére, stb.

Addig is itt lehet olvasni a vita előzményeiről.

Utóirat: Megvolt az adás: itt van a hangtárhoz mutató link. Óvatosan a hangerővel, sokat kiabálnak a felvételen.

Homofóbia, aktívan

Ahogyan a Népszabadság is beszámolt róla, vasárnap neonácik támadták meg az LMBT fesztivál reklámfilmjét forgató csoportot.

Személyes beszámoló a Labrisz oldalán.

Túlélőkönyvek

Túlélőkönyvek meleg kamaszoknak címmel jelent meg egy cikk a Literán. Magyar műre sajnos nem hivatkozik, mert hát mire tudna hivatkozni? Az eszembe jutott egy LMBT kamasztársaságról szóló képregénysorozat (tényleg lmbt gyerekek szerepeltek benne: leszbikusok is, melegek is, biszexuálisok is, transzneműek is), persze amerikai, amit vagy 10 éve olvastam, és sajnos elfelejtettem a címét. Az ismertetett könyveket meg nem ismerem. De jó a felvetés: vajon milyen lenne egy fiataloknak (is) szóló magyar melegregény? Akadna rá kiadó? És olvasó akadna?

És vajon mit olvas egy tizenhárom éves feminista, vagyis egy olyan lány, aki sikeres, erős, nehézségekkel megbirkózó nőkről szeretne olvasni?

Van tippetek? Emléketek? Esetleg gyerekkönyv-tippek, történetek lányokról, akik nem rózsaszín pónikat fésülgetnek?

Azok a férfiak, akiknek lányuk van, liberálisabbak

Via Feministing. (Ők hivatkoznak a forrásra.)

Rebecca Warner (szociológus) és Ebonya Washington (közgazdász) kutatásai szerint azok a férfiak, akiknek egy vagy több lányuk van, kevésbé konzervatívak.

A kutatás amerikai és kanadai mintán készült. Legfőbb tanulsága, hogy a nemek egyenlőségét elősegítő politikákat többen támogatják azok közül, akiknek lányuk van. Ez különösen igaz az apákra. Akiknek csak lányuk van, azok sokkal valószínűbben támogatnak feminista nézeteket, vagy pl. a pozitív, megerősítő megkülönböztetés eszközét.

Az amerikai kongresszusi képviselők szavazatait áttekintve látható, hogy azok a férfi politikusok, akiknek lányuk van, sokkal nagyobb valószínűséggel támogatják a reproduktív jogokat, vagy akár a rugalmas munkaidőt.

Hm. Mi bizonyíthatná ennél jobban, hogy a konzervatív nőpolitika nem jó a nőknek? -- kérdezi Samhita, az idézett blogírás szerzője. (Meg én.)

Levél Ékes Ilonának

A múlt héten ez jelent meg a Magyar Hírlapban (május 11.), én pedig ezt a levelet írtam (Ékes Ilonán kívül elküldtem a Magyar Hírlapnak, és közzétettem a nőtárs listán is):

*****

Kedves Ilona,

A Magyar Hírlap, egyik múlt heti számában egyebek között egy Veled készített interjúra hivatkozva, olyan állításokat tulajdonít Neked, amelyekről elképzelhetetlennek tartom, hogy valóban Te mondhattad.

"A férfi és a nő kapcsolatára épülő családra, amely az élet továbbadásának bölcsője, nagy veszély leselkedik" – hívta fel a figyelmet lapunknak nyilatkozva Ékes Ilona, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes tagja. A liberálisok egyre hangosabban és egyre agresszívabban hirdetik az egyén szabadságát, a homoszexualitást pedig genetikai adottságnak mondják. "Elindult a tagadás, a halál kultúrájának végső térfoglalása, a teremtettségünkkel való ellenkezés" – mondta a képviselő. Az uniós intézmények százmillió eurós nagyságrendű támogatásokkal segítik az úgynevezett gender mainstreaminget, amely Ékes szerint csak akkor elfogadható, ha ténylegesen a nők és a férfiak esélyegyenlőségének előmozdításáról szól. Az Európai Unió fő törekvései között szerepel azonban még a nemek összemosása, a különbségek eltüntetése, a nő és a férfi abszolút kicserélhetősége is.

Te, aki a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége élén 2004-ben a prostitúció ellen, 2007-ben az 50%-os választási női kvóta érdekében és most, pár napja a családtámogatások racionális, a nők érdekeit is figyelembe vevő módosítása érdekében együtt léptél fel a többi nőszervezettel, még csak nem is utalhattál arra, hogy a gender mainstreaming a halál kultúráját szolgálná, nem célozhattál arra, hogy a gender mainstreaming a nő és a férfi kicserélhetőségének tana lenne, s nem állíthattad, hogy az Európai Unió fő törekvése a nemek összemosása volna.

Az Országgyűlés emberi jogi bizottságában tevékenykedvén, ismervén az Európai Unió eszméit, elveit, szabályozását, nem sugallhattál olyasmit, hogy a gender mainstreaming valami ördögtől való eszme lenne: hiszen pontosan tudod, hogy ez csupán egy módszer, egy gondolkodási eljárás, nem más, mint minden dolog aszerint való értékelése, hogy az hogyan viszonyul férfiakhoz és nőkhöz, miképp tükrözi vissza a nők és a férfiak valóságát, mennyiben érvényesülnek benne női és férfi érdekek, mit ’hoz a konyhára’ a férfiaknak és mit a nőknek.

A gender mainstreaming sajnos angol szó, s nem csupán szó, hanem kifejezés, egyenesen anglicizmus, s mint ilyen nem fordítható a maga frappáns módján magyarra – de németre, franciára sem sikerült: mindenütt angolul mondják.

Pedig ők még nem is panaszkodhatnak: az ő nyelvükön legalább külön-külön szó van a társadalmi és a biológiai nemre, no és egyik sem azonos alakú az általánosan használt tagadószóval. Bennünket, magyarokat, akik a nők és férfiak társadalmi egyenlőségéért (gender equality, avagy égalité des genres) dolgozunk, kétszeresen is sújt a nyelvi balszerencse: ezt a két nagyon különböző, ám egyaránt igen pozitív fogalmat, a társadalmi és a biológiai nemet egy és ugyanazon negatív, tagadószóval kell kifejeznünk. Nincs könnyű dolgunk. De ebből azért nem következhet az, hogy mindjárt utáljuk is, és viszolyogjunk is attól, hogy érdemben és igazat beszéljünk róluk.

A nemek egyenlősége – akár a biológiai, akár a társadalmi nemekről beszélünk (s ezúttal nem az igenek ellentéteiként) – nem jelenti, nem is jelentheti ezek egyformaságát, azonosságát, ki- és összecserélhetőségét. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata betűjét és szellemét követve az emberek egyenlősége jogegyenlőséget, a méltóság és az önrendelkezés egyenlőségét – és nem az egyes személyek felcserélhetőségét, behelyettesíthetőségét, egyformaságát vagy azonosságát jelenti. De hiszen ezt Te is ugyanilyen jól tudod…

Sem mi, a nők és a férfiak egyenlőségéért dolgozó szakemberek, nőszervezetek – liberálisok és konzervatívak, hívők és hitetlenek –, sem az EU nem gondolja, nem gondoljuk, hogy a nőket és a férfiakat ki kéne cserélgetni egymással. Vagy hogy a közöttük lévő különbségeket el kéne tüntetni. Gondoljuk viszont – veled együtt –, hogy a nőknek pont ugyanannyi jogot és lehetőséget, s ezekkel való éléshez: képességet kell biztosítani, hogy tanuljanak, hogy gazdaságilag függetlenek legyenek, hogy dolgozhassanak és kamatoztathassák alkotóerejüket, hogy gyermeket vállalhassanak – amikor ezt jónak látják –, és nevelhessék a gyermekeiket, hogy a férfiakkal egyenlő részt vállalhassanak kisebb és nagyobb közösségeik döntéshozatalában, velük egyenlő mértékben részesedhessenek a hatalom minden (család, kis- és nagyközösségek, gazdaság, társadalom, politika) szintjén. S persze velük egyenlő mértékben osztozzanak a megtermelt javakból, a kiérdemelt előnyökből.

Egyetértesz ezzel? Hát persze.

A gender mainstreaming nem világnézet, nem politikai irányzat, nem célrendszer, nem értékrend. Csak egy gondolati „szemüveg”: egyik lencséjén a férfiakat, másikon a nőket, az egész szemüveggel pedig nőket ÉS férfiakat látunk, s rajtuk keresztül figyeljük a társadalmi, gazdasági, politikai, természeti, környezeti folyamatokat, törekvéseket, a politikai, gazdasági, társadalmi irányzatokat, célokat, értékeket. Mindent megnézünk a balszemünkkel, megnézünk a jobbal, és mindkettővel egyszerre. Az emberek – férfiak és nők – egyenlősége jegyében éppen különbözőségükre vagyunk tekintettel. A gender mainstreaming ennyi: nem több és nem kevesebb.

Végezetül még egy megjegyzés. Kétségkívül megoszlanak a vélemények arról, hogy a homoszexualitás biológiai vagy lelki okokra vezethető-e vissza. Szögezzük azonban le: bármi is a háttere, mióta a rendi társadalmakat magunk mögött hagytuk, mióta a párválasztás és családtervezés joga a polgári normáknak megfelelően a magánembert illeti meg, az, hogy kit szeretünk, kivel élünk együtt, s ezzel a szexuális irányultságunk is: valóban magánügy. Ha két ember szereti egymást és boldogságra törekszik: ez az élet kultúrája. A gyűlölet, a megvetés, a kirekesztés, a jogfosztás: az a halál kultúrája.


Üdvözlettel,

Betlen Anna

Nemzetközi homofóbia- és transzfóbia-ellenes világnap

Ez van ma, május 17-én. A kampány weboldala: IDAHO

Moszkvában ezért volt felvonulás tegnap -- viszont kb. 80 embert letartóztatott a tüntetést megsemmisítő rendőrség. Ez van az IDAHO nyitóoldalán.

Az idei kampány a transzfóbiáról szól.

Az erőszakos elem

A Népszabadságban megjelent egy cikk egy nemi erőszakkal és annak intézményi kezelésével foglalkozó kutatásról, amelyet a téma ismert kutatója, Liz Kelly vezet, és Magyarország is részt vesz benne. Szordinós ténymegállapítások vannak a cikkben: igen, Svédországban valószínűleg nem azért fordul a rendőrséghez 23-szor annyi megerőszakolt nő, mint nálunk, mert a svédek olyan erőszakosak, hanem sokkal inkább az a helyzet, hogy nálunk nagyon-nagyon kevés nő tesz feljelentést; és igen, az esetek túlnyomó többségében akkor emelnek vádat az elkövető ellen, ha az áldozatnak nem ismerőse és pláne nem hozzátartozója (partnere, volt partnere, férje vagy volt férje), és ha alacsony iskolázottságú. Ami azt jelenti, hogy ha az erőszakot elkövető és a megerőszakolt nő ismeri egymást, netán valaha szexuális kapcsolat is volt közöttük, és / vagy az elkövető iskolázott, akkor az ügy nem nagyon jut túl a rendőrségi vagy ügyészségi szakon, vagyis nem kerül bíróság elé. És mivel ez a helyzet, és mivel erről sokan tudnak, nem teszik ki magukat egy megalázó tortúrának, és nem fordulnak a rendőrséghez.

Érdekes olvasmány a cikket kísérő kifogáshalom, pl.:
* a bizonyítékok persze nem összehasonlíthatók, minden eset egyedi (és akkor már nem is lehet vizsgálni az olyan sokatmondó mintázatokat, mint pl. az összefüggés az elkövető és az áldozat közötti kapcsolat szerint, vagy az elkövető társadalmi státusza);
* vagy hogy a CEDAW ajánlása nem megfogadható, mert az erőszak nem egyenlő azzal, hogy az áldozat nemet mondott, nem egyezett bele a szexuális kapcsolatba (ahogyan nagyon sok országban van ez), hanem látni kell az "erőszakos elemet".

Dávid Ibolya for president

Fent van a YouTube-on, de persze koncerteken, meg a rádióban is lehet hallani a Tudósok zenekar Dávid Ibolya for president című alkotását (nem linkelem be, de könnyű megtalálni).

Elhatárolódással kezdem: távol áll tőlem, hogy támogassam Dávid Ibolya politikáját. De akkor sem kellene megjegyzés nélkül hagyni, hogy mennyire de mennyire ott van a generális nőellenesség abban, hogy a magyar politikai élet összes, hmmmm, negatívumának megszemélyesítésére pont őt választotta ki a Művész, akit Dr Máriásnak hívnak.

A zenedarab nekem csak az utolsó csepp volt: már jó ideje érik egy morgós blogbejegyzésem Dr Máriásról. Ha valakinek van az ilyesmihez kedve, ideje és türelme, akkor érdemes nyomon követnie Dr M médiakritikáit az Élet és Irodalomban. Néhány hónapja kezdte, és eddig még minden szösszenetébe sikerült valami szexista bunkóságot becsempésznie. Mindez persze szíve joga, és nem is tudom, hogy mitől esik rosszul. Talán azért, mert ő (Dr Máriás) egy (one) underground hero, alternatív arc, és még mindig fejbecsap a felismerés, hogy az "amúgy" jó fejek gyakran szexisták.

Női mesék, női hisztik

Mindig azt hiszem, hogy már elég vastag a bőröm, de aztán sikerül megdöbbenteni mégis. Most ez a Népszabadság-cikk lepett meg.

Napokkal ezelőtt olvastam a hírt, hogy megtaláltak egy nőt, akit a rendőrség nagy erőkkel keresett (nyilván mert egy kisgyerekkel tűnt el), egy anyaotthonban. Meg hogy a férje kereste a legnagyobb erőkkel. Márpedig anyaotthonba, kisgyerekkel, azért szoktak érkezni a nők, mert bántalmazzák őket.

Ez a cikk ezt világossá is teszi.

De mik vannak még benne?

Hogy ha egy anyát bántalmaz a férje / a gyermeke apja, akinek ugye szülői felügyeleti joga van, akkor szinte lehetetlen elérnie, hogy ne kelljen rendszeresen találkoznia, illetve a gyermeknek rendszeresen találkoznia a bántalmazóval.

- Volt olyan eset, hogy hosszú-hosszú eljárások után sikerült végre bizonyítani a veszélyeztetést. Pedig ott nem csak arról volt szó, hogy az apa veri a feleségét, hanem meg is késelte - meséli a szakember.

Jaj. Szóval "meséli". Nem idézi fel, nem mondja, és talán nem is igaz, amit mond. Mesél. Szép szóhasználat.

És az is szép, hogy hosszú-hosszú eljárás kell ahhoz, hogy valaki kimondja: az, aki a feleségét bántalmazza, sőt, megkéseli, nem alkalmas arra, hogy a gyerekükkel kapcsolatot tarthasson. Hiszen ha csak az anyát késeli meg (igen, évekig veri, majd beledöf egy kést), attól egyes szakemberek és jogászok szerint még lehet kiváló apa, és a gyermeknek szüksége van az apjára, az apaképre, ahogy szokták mondani.

Aztán:

Azt, hogy a menedéket kérők közül hányan menekülnek "hisztiből", nem tudni, azt azonban határozottan állítja: az anyák nagyon sokára lépnek, amíg csak lehet, tűrik a lelki és fizikai megpróbáltatásokat.

A szövegből nem derül ki, hogy ez a hiszti-kérdés az újságíróé-e. De nyilván fontos kérdés, idézőjelestül... Nemi erőszak esetén is fel kell tenni a kérdést, hogy hány nő hazudik (mind, nyilván), és egy menekültszálláson is. Hiszen a nők hisztisek, egy kis sértődés miatt odahagyják az otthonukat és minden ingóságukat, és beköltöznek a gyerekükkel egy hajléktalanszállóra emlékeztető tömegszállásra. Mégis, hogyan jut az újságíró eszébe ezt kérdezni egy menekülő nők számára fenntartott anyaotthonban?

Ja, egyébként ez a nő felelőtlen is, mert nem jelentkezett a rendőrségen.

Szóval a nők, ha gyermekük van, gyakorlatilag semmit nem tehetnek, hogy távol maradhassanak a bántalmazó apától, még akkor is iszonyúan nehezen intézhetik ezt el, ha az kést vág beléjük, amúgy meg hisztisek is, menekülgetnek tetszésük szerint, és ráadásul rendre visszamennek a bántalmazóhoz a közös otthonukba. Ahogyan ez a nő is.

Womyn only. Autonóm feminista-leszbikus találkozó

Bécs, 2009. április 9-14.

Arcok, nyelvek, programok és mindenféle egyéb ingerek kavalkádja fogad minket az első ún. autonóm feminista-leszbikus találkozón Bécsben. A résztvevők többsége az anarcho-feminista szubkultúrát képviseli, a maga balos-hippis, anti-neoliberális, antiklerikális, „harcos” szemléletével. A külső megjelenés trendje is ezt hirdeti: bakancsok, piercingek, tetkók, felnyírt hajak, raszták. Nálunk meglehetősen ismeretlen és hagyománytalan ez a közeg, és nehéz is eldöntenem, mennyire tudok azonosulni a feminizmusnak ezzel az irányzatával. Mindenesetre izgalmas volt megmártózni benne.

A résztvevők összetételét tekintve az esemény kicsit emlékeztet a pár évvel ezelőtt megtapasztalt Ladyfestre, de amaz kisebb szabású volt, és sokkal kevésbé nemzetközi. A program píárja hatékonynak bizonyult: az öt nap alatt összesen 250 nő fordult meg a rendezvényen, 25 országból, Brazíliától Ukrajnán át Izraelig. A találkozót közel egy évig szervezték, kevés támogatásból, önkéntes munkában. A helyszín a WUK nevű alternatív kulturális squat több helyisége (köztük az alapító Frauenzentruméi), valamint kellemes udvara volt. Az (ön)szervezés tudatos része a közös öngondoskodás, főzés, mosogatás, takarítás, önkéntes csoportokban. Mindeközben a csicseriborsó számtalan feldolgozási lehetőségével ismerkedhettünk meg.

A programkínálat rendkívül gazdag, nagy részéről óhatatlanul le is maradtunk. Workshopok, filmek, városnézés, egyesületismertetők, országok nő- és meleghelyzetének bemutatója, tüntetés, buli. Én egy femzin-készítő műhelyen, egy nőszempontú városnézésen, a Rosa Lila Villa leszbikus centrumának kedves kalauzolásán, egy munkahelyi kizsákmányolásról szóló érdekes workshopon, egy litván nőhelyzetet bemutató, kissé monoton prezentáción, valamint egy generációk kapcsolatát boncolgató beszélgetésen vettem részt sok ötvenes (és néhány harmincas) osztrák, német, olasz és spanyol leszbikus között. (Elgondolkodtató, hogy nálunk a harmincasok számítanak elsőgenerációs aktivistának…)

A résztvevő országok közül a lengyelek, a portugálok, az ukránok (két látványosan eltérő csoportban), a finnek, a svédek, a szlovákok és a spanyolok bemutatkozóját hallhattuk, különböző hangsúlyokkal és egyéni (nemzet)karakterrel; szóba kerül az egyház szerepe, az abortuszkorlátozás, a prostitúció, a nőkereskedelem, a nők politikai részvétele, a feminista és LMBT civil szerveződések, melegjogok ügye. A mi kis magyar küldöttségünk is bemutatta az itteni meleghelyzetet és a Labrisz tevékenységeit az érdeklődő közönségnek, mindenkit biztatva, támogasson minket jelenlétével az idei felvonuláson. A Filmbizottság filmjeinek vetítését némi technikai malőr tette nehézkessé, amely az angol feliratok váratlan hiányából adódott (némi spontán tolmácsolás mentette a helyzetet).

Az ajánlatok között voltak még további workshopok filmkészítésről, szőrös nőkről, izraeli feminista békeszervezetekről, iráni leszbikusokról, és a lista messze nem teljes. Húsvét vasárnapra egy kissé ad hoc tüntetést is szerveztek a Stephansdom elé (a misére időzítve), többek között a vallási fundamentalizmus ellen. (Ezt sajnos átaludtuk, már csak a nyomait láttunk a Museumsquartieren.) És említsük meg a fergeteges vasárnap esti bulit is nagy tánc-, biliárd- és csocsómenetekkel.

A keddi záró plénumon nyilatkozhattunk, mennyire voltunk elégedettek a program különböző aspektusaival, szervezéssel, tartalommal (általános ováció és eufória), leírhattuk, mi volt jó és mi nem, és elindult az ötletelés a következő találkozóval kapcsolatos kérdésekről (hol, hogyan), valamint a kommunikáció technikájáról is (némi paranoid beütéssel: a levlistát megfigyelhetik, inkább postán kommunikáljunk...). A rendezvény nemzetközi feminista mozgalmi dalok önfeledt skandálásával zárult.